MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1959
1959-06-22 54. öe. - 1959_VB 54/3
- 2 jukkái hozzuk szoros kapcsolatban. Az elmúlt év eredményeinek és hiányosságainak értékelésével egyetért az Oktatási Osztály. Valóban voltak visszahúzó erők a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumban* Igaz az is, hogy kevés propagandistánk volt. Ugyanakkor az elmúlt évben elmaradt a propagandista képzés is. Ebben az évben sokkal nagyobb feladatot kell magukra vállalni^az állami szerveknek, a marxista-leninista oktatás terén. A terheket a pártoktatástól át kell venni. Ugyanakkor kérjük, hogy a párttagok vegyenek részt az állami oktatásban. Egyetértünk azzal, hogy kötelezően előirjuk, hogy a vezetők vegyenek részt a továbbképzésben. Perspektivikus tervet kell késziteni bizonyos időn belül, hogy minden budapesti pedagógus legalább az alapoknak megfelelő tanfolyamon vegyen részt. A propagandisták kiválasztásának módszerét azt hiszem helyeselhetjük.Az oktatási fegyelemre vonatkozóan mi már több elgondolást vetettünk papirra. Bizonyos rétegekre vonatkozóan már határozott elgondolásaink is vannak. Kb.a jövő évre már Ö.000 körül lesz a marxizmust-leninizmust mint tudományt tanulmányozók száma. Ez a budapesti pedagógusok 58 %-a lesz. Ha ezt kiegészitjük a különböző tanfolyamokon résztvevőkkel, akkor azt látjuk, hogy szinte valamennyi pedagógus valamilyen rendszeres oktatásban részt vesz. Ha a.-helyes arányokat kialakitjuk , a munka jobban fog menni. Az anyagban található egy rész, amely azzal foglalkozik, hogy a szabad-egyetem előadásait csökkentsük. Javasolom, hogy ne csökkentsük, de ne is tekintsük fő formának. A szabadegyetem előadásaira nagyon sokan mennek. Ezek az előadások is hozzájárulnak a pedagógusok látókörének szélesítéséhez. A tanulmányi fegyelem megszilárdítása terén vannak feladataink. Van egy probléma : a vizsgáknak, vagy a beszámolóknak a szükségessége.Kétségtelen.le kell mérni mennyit tanultak, a kérdés hogyan mérjük le. Ez még vita kérdése. Az országos tapasztalatokról nem régiben kaptam tájékoztatást. Az a vélemény, hogy a vizsgák jól sikerűtek, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.Tanulmányozni kell és le kell zárni ezt a kérdést. A. mi véleményünk az, hogy valamilyen formában le kell mérni a pedagógusok fejlődését. Szükségesnek tartjuk az ankétok folytatását, mint olyan formának a folytatását, amely a pedagógusok érdeklődését felkelti s a szabad vitát biztositja. Olyan tervet kell kialakitani, amely az országos elgondolások és a budapesti helyi adottságoknak a figyelembe vételével alakult ki. Az a véleményünk, hogy ez az anyag ebbe az irányba előre visz bennünket. Az oktatási osztály rendkivül örül ezeknek az irányelveknek. Most már csak néhány nap választ el bennünket, hogy saját tervezetünket elhozzuk ide, s a Művelődésügyi Minisztériumnak is elküldjük megvitatás céljából. ORSZÁGOS LEVÖTAR