MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-10-20 36. öe. - 1958_VB 36/41
i gait ^a problémáit* Vannak assonhan olyan, vezetőségek ie s s kik ;^a rc.ndelkeznek kellő tapasztalattal* és azok a. tanfolyamok^ áRit 3 VB rendeaett, nem pótoltak mind azt a hiányt 8 amelynek felszámolása biztosltané c termel-e párteilenőröősáhez ezílksőgeE szakmai JIÍHJ ismereteket,, x As3 alapszerveitekben igyekeztünk orra, hogy a vesetőségek tagjai sorába vonjanak be műszakiakat is, hogy ezzel le elősegítsük azt y hogy a pártszervezetek hozzáértőbben foglalkozzanak a terce"!éseel s Ez többségiben jaeg le történt* A termelés pártéllenőrzésát ji.egit.i-,.03 a tény, hogy s műhelyfőnökök is a máv&zetők nagy többsége a műhely dolgoséi közül került ki, nagyrészük párttag ás aktivan részt vesznek a- pártszervezet munkájában, ííe;r ; csak elfogadják a párt ellenőrzését,, hanem maguk is segítik annak megvalósítását* Hószben azért;, sert őszintén feltárják a hibákat, másrészt asért 8 mert mint párt-vezetőségi tagok ás aktivisták maguk ie részesei a határosatok végrehajtásának,. A párttitkárok irésztve esnek a műszaki konferenciákon , így területük, gazdásági feladatairól tájékozódnak* Az alapszervezetekben a gazdasági vesetők beszámoltatása rendszeresen megtörténik, itt elsősorban még ott van nehézség,...hogy egy-egy alapszervhez, több műhely; vagy osztály tartozik és egyik-másik műhely prob~ lámáit elhanyagolják<. Itt volna jelentős ezereoe a .pártcaoportoknak!i Üzemünkben 119 TKÍT te sodort működik, azonban esek a pártosoportok egy-egy műhelyen belül m,ág nem képesek ellátni a termelés pártellenorzését* A legutóbbi időben alakultuk csak ugy ki a pártcgbportok, hogy egy-egy pártcaoport egy gazdasági egységet foglaljon jaajfeba.. Az elmúlt hónapok* ben, különösén a Bp„-1 Párt YB határozata után igyekeztünk a pártosoportok munkáját megjavítania Több esetben hívtuk össze a pártcsőpor t« vezetőket és tanácskoztunk velük arról, hogy mi. a .pártcsoport feladata általában ás a termelésben* Ma már elértük azt, hogy najd minden alapszervben rendszeresen összehívják a pártcsoport, vezetőket, tájékoztatják a feladatokról a Helyenkánt minden vezetőségi Ülésre meghívják őket* Azt azonban még nent tudtuk elérni, hogy a pártcsoportok rendszeresen tanácskoszanako Bz elaggd rendszertelen, azonban ezen a térületen is van javulár így egy-sgy pártcsoport még nem tölti be azt a feladatát, hogy saját területén elemezze a gazdasági helyzetet ős annak megoldásához megfelelő segítséget nyújtson,, A mindennapi termelési feladatok mellett sikerült az alapszerv! vezetők figyelmét a termelés gazdaságosságára ie fordítani*. Alapszerveink nagyrésze a szakszervezet bevonásával alapos munkát, végzett, hogy felmérje ezen a területen lévő lazaságokat, A műszakiak bevonásával felmérték a termeiősi költségek alakulását, a selejt helyzetét ős legtöbb alapszervben intézkedési tervet dolgoztak ki egész évre a takarékosságra ás a hibák felszámolására*.Sbben a munkában helyesen gyűjtötték össze a dolgozók javaslatait ős ícinöezt megtárgyalták a párttagsággal és a termelőéi tanácskozáson a dolgozókkal*. Ennek alapján sikerült azt elérni, hogy a dolgozók egy részét / tekintélyes részét /bevontuk a mozgalomba» "Ebben jelentős szerepe van a nyereségrészesedés húzóerejének ls« •A párttagság rendszeresen a havi taggyűléseken tájékozódik a termelési feladatokról* Általában elmondhatjuk, hogy a kommunisták a termelésben helytállnak. Igaz az, ho : ^y már előfordult néhilny embernél, hogy kimaradt igazolatlanul, vagy bércsaláat követett el, de ezekkel szemben pártfegyelmi utón az alapszerv kenényen fellépett. Azonban éppen a pártcsöppr-