MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-09-29 35. öe. - 1958_VB 35/12
2 " -. As ztalos Gyula elvt. A. szakkörök munkája nem párosil eléggé a politikai nevelés sel. Ezzel a megjegyzéssel az Adminisztrativ Osztály részéről i 5 s egyetértünk. A párthatározat alapvető feladatként jelöli meg a technikai neveléssel szorosan összefüggő politikai nevelést. Még nem tudtunk változtatni a sok helyen tapasztalható politikamentes kiképzésen. Ennek okai: 1./ Az MSH. általában a körkötélés, vagy sorozásra kerülő fiatalokkal foglalkozik. Ezen nagy részében politikai kérdések iránt passziv. szemlélet van. A; f italok jobban vonzódnak a gyakorlati szakkörökbe, mert azt kamatoztatni tudják az életben is. 2./ a szakkörök vezetői nem elég következetesek. Azért, hogy a létszámot megtartsák, inkább lemondanak a politikai nevelésről, csak szakmailag képzik ki hallgatóikat. Felmerül a kérdés, hogy alkalmasak-e a meglévő oktatók a feladatok elvégzésére? Ezt meg kell vizsgálni. Az MHS. megfelelő erővel rendelkezik ahhoz, hogy a politikai nevelés kérdését meg tudják oldani. A tartalékos tisztek nagyrésze szivén viseli a szövetség munkáját. Fontos feladatnak látom, hogy a kerületi Pártbizottságokkal kerületi kiegészítő parancsnokságokkal vegyék fel a kapcsolatot a szövetség vezetői, hogy be tudják Őket vonni a politikai munkába. A párt és a szövetség közötti kapcsolat jó. De főleg a pártellenőrzés terén vannak hiányosságok. Az osztályra vonatkozólag: mi is inkább a szövetség szervezeti munkájára iranyitottuk a figyelmet. A kerületi PB-ok-' nak nem mondtuk el tapasztalatainkat. A másik hiba: a terv. . szerű munka hiánya tapasztalható a szövetség segitése, ellenérzése terén a kerületi pártbizottságok részéről. ' Az instruktorok kérdése: nagyon le vannak tercelve, vannak . akik egyetlen alapszervezetbe sem tudtak még kimenni. Tárcsái elvtárs: "ekÜEfck fontos és nagy szükségünk lenne a tagság származás szerinti megoszlására, mert lesznek akiket honvédelmi adó- . fizetésre fogjuk kötelezni. Az MHS. szervezetek munkája a nagyüzemekben a leggyengébb. Ez nagyon súlyos dolog. Az ellenforradalom előtt hiba volt az, hogy kispolgárok meglepték a szövetséget, s az ott tanultakat az ellenforradalom idején ellenünk használták fel. Komoly segitséget kell adni a nagyüzemeknek ebben a kérdésben. Jó lenne, ha ebben a kérdésben komoly döntés születnek, , hogy adjunk-e fegyvert a szövetségnek, vagy nem.- ez most vitatott kérd's. Most ősszel ismét döntésre kerül sor ebben a kérdésben. Budapestnek ezen a téren nag'yob komoly jelentősége van. Országosan ugy néz ki, hogy javasolhatunk felszerelést. Jó lenne, ha erről itt elmondanák az elvtársak véleményeiket. Borka Attila elvtárs : Az a véleményem, hogy a fegyverek olyan módon való széthordását, hogy ott legyen tárolva, nagyon meg kell fontolni. Ezt meg lehetne oldani a hadsereggel közösen. Ez olyan dolog, amit megfelelően kell eldönteni, megfelelő helyen. OfftZAOOS LEVÍtTAB* 47_ •