MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-09-29 35. öe. - 1958_VB 35/9
Csutaki et. Az anyagiasság leküzdése összefügg a politikai munkával. Én a népszerűtlen feladatokat is elvállalom, nem félek tőlük. -Több üzemben jártam kinn a kongresszus után, anol igmondtáia a dolgozóknak, hogy a jut;tatás nem helyes dolog. A probléma'Ott'van e téren, hogy a könnyűiparon "belül a textiliparban a bérek aránytalanok. A jövő évi bérrendszer már jobb lesz. A juttatás, kérdése ázorosan összeáfügg a bér aránytalansággal. Mi. nem olyan béreket akarunk adni, mint a nehéziparban vannak, de a mostani helyzeten változtatni kell. Mi a takarékossági mozgalmat nem ugy indítottuk el, mint egy külön íaozgaimat. Mi a munkaverseny mozgalomnak egyik fontos részének látjuk. Ez a határozat nagy segítségeit adott, sok lazaságot sikerült.felszámolni. Hiba az, hogy mi leim szőritjuk az embereket, hogy takarékoskodjanak, még 1 üveg sör is érték, és látják azt, hog; reprezentációra láda szárara visznek, el sört az üzemből. Ezen a téren valahogy javitani kell, igaz vannak már eredményeink, de ezek nem megfelelőek. A hiba ott van, hogy nem vált a dolgozók mindennapi létkérdésévé a takarékosság, Mi a dolgozók munkakedvét fokoztuk azzal, hogy kaptak különböző juttatásokat, nyereségrészesedést stb. A Sertésvágóhidon kimondattuk pl. hogy,a kiváló dolgozó kitüntetést az kaphatja meg, aki az anyagtakarékosságot is betartja. A sütőipar területén azok az üzemek, ahol , jobban takarékoskodnak nagyobb jutalmat kapnak,, mint ahol kevésbé. Mi azon igyekeztünk, hogy tudjunk a aoL ozóknak jutalmat adni, azt hiszem azonban , ho.gv nem lenne helyes, ha ezeA a területen továob mennénk. Marosán György et. Az' emberek, ha magukról van sző, akkor tudnak takarékoskodni, de ha a közről van szó, akkor már nem takarékoskodnak. Kern uj határozat kell a takarékosságra, hanem olyan javaslatok, hog„, n hogyan tudunk előbbre menni. • ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ] -.3