MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-09-08 33. öe. - 1958_VB 33/25
- d Mi a Győrfy ügyében jártunk már a KEB-nél, a Párttörténeti Intézet vezetőjénél, de azt mondták semmit nem lehet vele csinálni. Az egyik taggyűlésen a Jug. párt programját vitatták meg, mindenki' megkapta a teljes szöveget. A beszámoló, amit Győrfy tartott is revizionista volt. Utána beszéltem én a párttitkárral v és' mondtam neki, hogy ezt a Győr;yt le kell leplezni. Én összeállítottam kérdéseket, melyek az uj munkastílusra vonatkoztak, ezekből egyet elküldtem a levéltárnak is. A párttitkár Győrfynek feltett ebből kérdéseket, aki Írásban válaszolt rájuk, y ez az a 7 pont, ami megjelent a Hiradóban. Mi a kerületben a héten csütörtökön tárgyaljuk még Győrfy ügyét, utána szeretném ha mégegyszer megjelenhetne a Hiradó. ügy jelent meg a lapban a 7 pont, hogy én adtam ki utasitásba, ezzel akartam leleplezni Győrfyt és szétverni az ő nézeteit. Ott követtük el a hibát, hogy'semmi megjegyzést nem tettünk a pontok elé. ügy gondoltuk, hogy a következő számban majd* válaszolunk rá. Helytelen az, ami ezzel az üggyel kapcsolatban itt végbemegy. •i%ffai elvtárs is rajtunk verte el a port. Érzem a felelősséget, de amilyen megjegyzések elhangzanak ezzel kapcsolatban azzal nem'értek egyet. . . Kiss bezső et. Én azzal a módszerrel amit az elvtársak csináltak egyetértek, így lehet vitatkozni a nézetekkel, van rá lehetőség. Nagyon nagy ügyet ebbel a dologból nem szabad csinálni. Vitéz Hédi'ét-nő. Amikor a cikket leközöltük az volt a cél, hogy vitatkozzunk. Ugy gondoltuk, hogy majd a következő számban nyilatkozunk, mi* néhány pártszervezettől is vártunk erre vonatkozólag választ. A Legfelsőbb Biróság, a pe: isok, a körzeti pártszervezetek stb. nagyon élesen reagáltak rá. Én nem tudtam arról, hogy kerületi lap nem jelenhet meg, csak akkor szereztem róla tudomást, amikor ^-orváth elvtársnő megmutatta a határozatot. Kb. 1 évvel ezelőtt közölték, hogy ^AOOSLEVtLTl* :-^^*-..- :L