MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-07-07 28. öe. - 1958_VB 28/48
- 6 ttf c./ Politikai gazdaságtan, filozófia ós na gyár raunkásnozgalon tanulása kót formában törtónik. 1./ Önálló tanulás. íren kis létszámai. Budapesten nintegy 3oo-35^ elvtárs, akik a Központi Bizottság Afíi*»Prop Osztálya által kiadott irodalom-jegyzék alapján tanulnak. A A hallgatókat a kerületi pártbizottságok válogatják ki cgy-kót óves pártiskolát, vagy egyetemet végzett elvtársakból. A tanfolyam hallgatói zömükben a belső kerületi, valamint az örtclnisdgi pártszervezetek tagjaiból kerülnek ki. Konzultánsok: az egyetemek marxista tanszakotok tanárai, valamint az esti egyetem tanárai lesznek. 2./ A fenti szakágakat kor-f crenci ákon Budapesten 4-45oo elvtárs tanulja majd. Tankönyv, egyetemi jegyzetek, valamint a párttörténeti intézet által kiadott anyagok alapján. Mindkét formán 3 év a tanulási idő, ez lehetővé teszi, hogy az adott témát jól elsajátítsák a hallgatók. A hallgatók kiválasztásánál biztositanunk kell, hogy csak olyan elvtársakat osszanak be, akiknek meg van a kellő elméleti előképzottségo, valamint akarata és fogyóimé is a tanuláshoz. A tanfolyam irányitására konultációkat ós előadásokat szervez a ''udapcsti oktatási részleg az cgyos tónak legfontosabb elvi kérdéseiről a propagandisták számára. Ugyanezt kell tcr.ni a korülctekben is a' hallgatók számára, hogy ezzel is elősegitsük az anyag földolgozását és megértését. d./ A Politikai Akadémia előadásai a jövőbon rondszoroson meg lcsznGk tartva. Biztositanunk kell, hogy ezeket az előadásokat a kerületekben tovább adják olyan elvtársak számára, akik szivesen vesznek részt előadásokon. 2./ Annak érdekében, hogy a pártoktatás szorosabban kapcsolód jók a párt gyakorlati tevékenységéhez és jobban kielőgitse a párttagság sokirányú érdeklődését, a Pol'.Biz. határozat magában foglal a fentiek nollctt uj oktatási formát is. Az elmúlt évhez viszonyítva ki kell szélcsiteni az előadásos propagandát mind a hallgatók száma, mind az előadások fajtái tekintetében. A Központi Bizottság Ágit. Prop.Osztálya az elméleti munkaközösségek által kidolgozott témákról előadás anyagot küld a kerületi pártbizottságok szánára. /naOBSZAíSOSLEVtLTA« .