MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-07-07 28. öe. - 1958_VB 28/6
- 2 # munkatársai pl, ebben az évben nem vettek részt oktatásban. Ez folytatódik az alapszervezeti titkároknál is. Általában arra kellene törekedni, hogy elsősorban a vezetőknek megfelelő képzést biztositsunk. Ez segitené elő a politikai nevelő, agitációs munkát is. Borka elvtárs : Az 1, oldal 2.-ik pontjában a jelentés arról szól, hogy következetes harc folyt az ellenforradalom által felvetett ideológiai kérdések, többek között a nacionalizmus ellen. Vizsgálják-e itt nálunk az elmélettel foglalkozó elvtársak, hogy mi az amit a nacionalizmusból mi hajtószijként fel tudnánk használni. A 2-ik oldal 1, pontja felveti, hogy nem értik a hadsereg vezetésének összeomlását, A Pol.Biz.-nak van-e tájékoztatója erre vonatkozóan. A határozati javaslatokból az oktatásban való részvétel önkéntességére való utalás teljesen hiányzik. Ez azt jelentené talán hogy kötelezővé akarjuk tenni az oktatást. Venéczi elvtárs : A budapesti szintű vezetők oktatása az elmúlt évben is problémát okozott,-A Bpi apparátus titkárai, osztályvezetői, munkatársai szervezett oktatását a KB, illetékes osztálya szervezte, A zöme az önnálló tanulást választotta, de nem tanult. Ez vonatkozik a kerületi titkárokra is. Ez tükröződik a kerületi apparátusoknál is. A munkatársak egyrésze mint önnálló tanuló, vagy propagandista tanult, egyrészük azonban annak ellenére, hogy különböző oktatási formákra be lettek osztva, nem megfelelően tanult. Nem megoldott kérdés a felső vezetők oktatása, A KB. Ágit. Prop. osztályának kell itt intézkedést fogganatositani. Mi pedig az apparátus problémáját oldjuk meg. Borka elvtárs felvetette, hogy a nacionalizmus pozitiv részét hogyan használjuk fel. Kiadtunk egy anyagot 500 pld.-ban a kerületi PB, és KISZ részére, azt gondoltuk, hogy ezzel mélyen behatolunk ebbe a problémába és az a^itációt is segiti. Sajnos a nacionalizmus negativ vonatkozásaival sem tudunk eléggé foglalkozni, mely pedig mélyen él az emberekben. Az erőket elsősorban ide összpontosítjuk, A hadsereg összeomlásával kapcsolatban megjelen Pol.Biz, határozat. Ezt azonban nem ismerik az emberek. Azt hiszem, hogy a Bpi apparátus tekintélyes része sem ismeri ezt a határozatot és a propagandisták sem ismerik. Egyetértek Borka elvtárssal abban, hogy az önkéntességről kell beszélni. Győri elvtárs: Az előterjesztéssel egyetértek, megfelel a Pol.Biz. által hozott határozatnak. A tények, tapasztalatok egészében megegyeznek az országos tapasztalattal. ORSZAOOSLfiVfeTft* 6