MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957

1957-09-09 6. öe. - 1957_VB 6/20

Sok bűnügyről nekünk nincs tudomásunk, mert a vállalatok a dolgozok nem jelentik, de sokkal nagyobb a kár, mint amit mi ki tudunk mutatni. Kerületünkben probléma, hogy a fasiszta házfelügyelőket nem tudjuk lesserélni, elsősorban lakásprobléma"miatt, másodszor az emberek nem akarnak házfelügyelők lenni, pedig a múltban ezért még kauciót is fizettek. Ezen a téren is segiteni kellene. Tanácsüléseken, de a kapitányságokra is tömegével jönnek be a dolgozók és igénylik a Körzeti megbizotti szolgála­tot. En ezzel egyet is értek. A múltban volt 36 körzeti megbizottam. Jelenleg 12 van. Mikor ezt felvetettük az elvtársak azt mondották, hogy a járőrök közül válogas­sunk ki. Ezek nem megfeielő emberek ilyen célra. Ezeknek szerintem olyan nivón kell lenni, mint' amilyenek a Szov­jetunióban vannak. A fizetéssel kapcsolatban az a véleményem, és azt taná­csolnám, hogy a miniszter elvtárs jöjjön le hozzánk és beszélgessen el a rendőr elvtársakkal, akik majd el fog­iák mohdani, hogy mi fái. Az alacsony fizetésen kivül látni kell a 36o szolgálati órát. Véleményem szerint 3 rendszerű szolgálatot kellene kialakítani. Az emberek nagyon fáradtak. A 36o óra sok. Nekem volt egy beosztot­tam, akit felelősségre vontam, hogy miért olyan fáradt. Elmondotta, hogy a vasúton szenet lapátolt szabad ide­jében. Megkérdeztem, hogy erre miért Tan szükség. Azt válaszolta, hogy négy gyermeke van. Volt olyan emberünk is, aki azzal v'olt meghizva, hogy a vasúton a szénre vi­• gyázzon. Ugyanez az ember innen szenet lopott. Kérem azelvtársaktól,^ hogy a pártbizottság részéről men­jenek le a területre és az őrsegén beszélgessenek a rendőr elvtársakkal. Ha a meglévő hibákon segiteni, változtatni tudunk, akkor bizts hogy a jelenlegi erővel is sokkal több eredményt tudunk elérnil Dr.Götz János elvtárs: Nekem elsőrendű érdekem, hogy a rendőrségi munka ;jól menjen, azt azonban meg kell mondanom, hogy fentről másképpen látni a dolgokat, mint lentről. Bem tudom, hogy kevés vagy sok a létszám, de a jelenlegi nem ele­gendő. Helytelennek tartom a létszám felülről való megállapitását. Azt hiszem sokkal helyesebb volna, ha a Belügyminisztérium Budapest területi adottságait fel­mérné es az ebből adódó feladatokat is. A másik, ami a létszámmal összefügg az emberek minősége, szakmai képzettség szempontjából is. A Belügyminiszté­riumnál ez a kérdés nem egészen megnyugtató. Az igaz, hogy ezek megbizható elvtársak, de látni kell azt, hogy képzettségük hiányos. Ezeknek az elvtársaknak lehetőse­get kellene "adni, hogy alapos kiképzésben részesüljenek, ahol nemcsak .bűnügyi munkában nyernének kiképzést. Na­gyon helytelennek tartom a toborzási rendszert, mert igy megfelelő rendőrségi embereket nem kapunk. Figyelembe kell venni a korrupciós veszélyt is. Fel kellene végre számol- ( ni azt is, hogy mi minden vonalon csak az erőszak szervek-'' re támaszkodunk. El kellene érni, hogy a dolgozók segítsék

Next

/
Oldalképek
Tartalom