MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957
1957-09-09 6. öe. - 1957_VB 6/14
- 13 tud-e jegyzőkönyvet felvenni? Azt mondta, hogy igen. Mondtam neki, hogy itt vagyok, kérdezzen és vegyen fel jegyzőkönyvet. Kiderült, hogy nem tud- mert nincs nála ceruza és blokk. Kimegy egy rendőr szolgálatot teljesíteni és nincs ceruzája meg jegyzőkönyvblokk]a. Az őrsparancsnok trehány disznó, nem törődik semmivel. Vannak dolgok, amiket csak radikális utón lehet megoldani. Az igaz, hogy néhány népi demokratikus ország technikai felszerelés tekintetében, jobban néz ki. mint mi, de azért mi. sem állunk az utolsók között. Mondottam volt. hogy a Budapesti Rendőrkapitányság közlekedési eszközökben gazdagabb, jobban áll mint október előtt. Bizonyos lépések tehát már történtek. A Rendőrkapitány elvtárs emiitette, hogy milyen nagyarányú a fluktuáció. Általában az ellenforradalomban kompromittált embereket és szakmailag gyengéket küldik el. Azt azonban meg kell mondani, hogy az elküldött emberek felülvizsgálása után kiderült, hogy nem mindegyiket volt indokolt elküldeni, s egy sor embert kénytelenek is voltunk visszavenni, akiket a Főkapitányság elküldött. Ez mutatja, hogy ott az emberekkel való foglalkozás nem a legteljesebb mértékű és nem a legkielégitobb. Olyan emberekot is elküldtek, akik rendőri és elvtársi szempontból sem követtek el olyan dolgot, amiért erre- a listára kellett volna kerülniök. Az egész város közbiztonsága és közrendje szempontjából elengedhetetlenül és alapvetően fontos a fiatalkorúi bűnözésének és a prostitúciónak az üldözése. Egy ilyen beszámoló keretében nem lehet mindent feltárni, ami'ezen a téren van. Ez egy régi probléma. A rendőrség beavatkozása ebben a kérdésben utólagos és a társadalmi szerveknek meg kellene teremteni, hogy a rendőrségnek a beavatkozási szükségszerűsége minél kisebb legyen. Budapesten van egy gyermekvédelmi alosztály. Ez az 'alosztály dicséretreméltó ügybuzgalommal dolgozik a fiatalkorúak kérdésében. Miből adódik a fiatalkorúak problémája? A gyermekek nappal megfelelő felügyelet nélkül vannak, mert a szülők dolgoznak, és igy a bűnözés útjára lépnek. Elmentek a múltkor az elvtársak egy ilyen intézetet megnézni, ahol ezek a fiatalok vannak. 26 lány és 24 fiu van az intézetben 6-18 évig.' a 26 lány közül 21 prostituált volt /11-17 évig/. Ebben az intézetben vannak a gondozatlanságért odavitt gyermekek, s m ivel az intézetben nincs több szoba, együtt vannak azokkal, akik már a züllés útjára léptek. Ez egy lehetetlen állapot. A legtöbb szülő nem tudja elhelyezni a fiatalkorúakat ipari pályán. A kormány tett erőfeszítéseket arra, hogy 4 órás műszakokban foglalkoztassák a fiatalokat, csak az a baj, hogy gazdasági szerveink nem szívesen alkalmazzák okét. A társadalom minden rétegének messzemenően össze kell-fogni ennek a kérdésnek a rendezésére. A szocializmus építése ránk rója e kérdés megelőzésének fontosságát és a rendőri intézkedéseket csak a züllésnek indultakkal szemben kell érvényesíteni. r ^ -* OftszAoos CHYÉITA* '