MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957

1957-08-26 5. öe. - 1957_VB 5/30

Gasdagné szobájában és március 6-7-én együtt voltak. Dobogókőn. Megnéztük Gazdagné szobáját, azon üvegajtó volt és amikor Lengyel a szobájában tartózkodott, so­ha, nem voltak egyedül. Egyébként az sem felel meg a valóságnak, hogy együtt voltak Dobogókőn. 3o embert hallgattunk meg. Ezek közül voltak akik mel­lette voltak, es mint jó szakembert védték. De a meg­hallgatottak közül egy sem volt, aki azt mondta volna, hogy kommunista. En nem ismerem a vasút területét és ©ért első utam a központi IKO-ra Bagó elvtárshoz veze­tett. Az volt a véleménye, hogy gazember, aki a hét-. szentséget is meg fogja mozgatni párttagsága ügvében. Molnár elvtárs: 154-ben ismerkedtünk meg Oó ügyével, akkor a Vasut­politikai Osztály határozatot nozott és kizárta./Jel­1 emző rá, hogy 1944-ben nyilas volt. a protektora./ Akkor -a l2o hold földié miatt zárták ki. Ezt a kizá­rást a Va sutpolitikai Osztály vezetőjének kellett alá­irni. Bognár elvtárs 2 hónapig tartotta magánál az ügyet, nem irta alá, mert megindultak a mentő akciók. Mivel igen sokan kiálltak érte" és akkor olyan felfo­gás volt, hogy mivel p= vezető, üárttag legyen, ilyen meggondolásból és mivel Bognár elvtárs nem irta alá a kizárását, a pártban maradt, szigorú megrovást ka­pott. Szerintem nem erősiti a pártot és ma, amikor megdőlt az a hamis elmélet, hogy mint igazgató párt­tag legyen, nem értek egyet az átigazolásával, véle­ményem szerint az elutasításhoz elegendő ok van, de a kizáráshoz kevés. Benkovics Dezső elvtárs: Nem látok Oó ügyében olyan dolgokat fennforogni, ami miatt mi helytelenül igazoltuk át, hacsak nem vesszük figyelembe a pártbüntetését, amit kapott. Annakidején Yariu elvtársnő férje vizsgálta az ügyét és akkor párt­hüntetést kapott. November vagy december táján beálli­tott hozzánk Varjú elvtársnő és elmesélte, nogy Oó mit tett a kórházban. / letörte a csillagot, leltette a keresztet stb./ Egy olyan elvtárs, aki soha nem volt a kórházban kiderítette, hogy nem igaz, hogy nem felel meg a valóságnak. Én most is azt mondom, nogy sok minden nem felel meg a valóságnak, csak feltevés, ami nincs bizonyitva. Visont van egy sor dolog, amit lehet bizonyítani: Oót le akarták váltani az ellenfor­radalom idején, a forradalmi tanácsnak nem volt tagja, kiállt emberek mellett. Nem i^az, hogy Varjú elvtárs­nőt az Oó távolittatta el. Az történt, hogy Varjú elv­társnő visszaállítását Oó szorgalmazta. Több elvtár­sat felhivott és megigérte, hogy segitségükre lesz. 21 szovjet katona volt a kórházban es megvan a szov­jet tiszt levele, amelyben köszönetet mond a jó bá­násmódért. Szeifert elvtárs azt mondja, hogy nem ért egyet az Oó elleni hajszával. Azt mondia. hogy az elvtársnő most mindent felhoz ellene. Azt is mondja, hogy rettegnek tőle az emberek. Ez nem igaz! Sőt el­lenkezőleg! Azt mondják, hogy az emberek azért nem lépnek be a pártba, mert Oó benne van. Beszélgettem orvosokkal. Éppen az : derült ki, hogy azért nem lépnek be, mert látják, hogy milyen marakodás van,

Next

/
Oldalképek
Tartalom