MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957
1957-08-12 4. öe. - 1957_VB 4/35
- 5 _ 7 V f — kozó részét nemcsak szóbeli tájékoztatás során, hanem írásban is közöltük a bíróságokkal. Mindezeknek a hatásoknak az eredményeként állapíthatta meg az Igazságügyminisztérium már május hónapban,hogy a Fővárosi Bíróság büntetéskiszabási gyakorlata állandó javulást mutat. egjre határozottabb, politikusabb és a szocialista törvényesség követelményeinek egyre inkább megfelel * A június havi ítélkezés pedig általánosságban összhangban volt a párthatározatban foglalt iránymutatással. A kerületi bíróságok büntető ügyforgalma alacsonyabb, mint 1956ban volt, azonban lassú emelkedés észlelhető. Az ellenforradalmi bűncselekmények közül az év első hat hónapjában fegyverre ejtegetés miatt 214, tiltott határátlépés, illetőleg embercsempészés miatt 28? személy ügyében Ítélkeztek a budapesti kerületi bíróságok. Ezeknek az ügyeknek a száma áprilisig ugrásszerűen emelkedett, az éta viszont rohamosan csökkent. Az áprilisi 142 vádlottal szemben júniusban már csak 52 személy állt ilyen váddal terhelten a kerületi bíróságok előtt. Amit az ideológiai tévedésekről, eszmei tájékozatlanságról és kezdeti bizonytalanságról fentebb mondottam, fokozottan érvényes a kerületi bíróságok vonatkozásában. kz ezeknél működő nagyobb számú fiatal, kezdő bíró az év elején különösen hajlamos volt arra,hogy az ellenforradalmi bűncselekmények társadalmi veszélyességét lebecsülje különösem a fegyverrejtegetések és a tiltott határátlépések tekintetébea. Egyébként a fegyverrejtegetés és a tiltott határátlépés, valamint az embercsempészés tekintetében követett bírói gyakorlatot a Fővárosi Bíróság, büntető kollégiuma es évi április l>-i ülésén behatóan megvizsgálta, és állásfoglalásaival a kerületi bíróságok számára a szükséges segítséget és iránymutatást megadta* Irmek nyomán az ítélkezés az ellenforradalmi bűncselekmények tekintetében a legutóbbi hónapokban észrevehetően javult. Az ellenforradalmi események következtében nyomozószerveink nem . tudtak kellően foglalkozid a társadalmi tulajdon fosztogaitóíval és a spekulánsokkal, igy kevés ilyen természetű ügy érkezett a kerületi bíróságokhoz. Ez a helyzet azonban május óta lényegesen megváltozott és ma már az ítélkezés jelentős részét alkotják ezek a büncselekménykategóriák. Az ezen a területen előforduló hibákat a Fővárosi Bíróság bűntető kollégiuma ez év június 29-i ülésén vizsgálta még részletesen* Állásfoglalásai remélhetően hathatósan hozzájárulnak az Ítélkezés megjavításához. Tekintettel arra, hogy a spekuláció terén különösen liberális az ítélkezés, a Fővárosi Bíróság büntető kollégiuma a közeljövőben ismét foglalkozni fog ezzel a jogterülettel. Az ellenforradalmi események nem maradtak hatástalanul a bíróság polgári ítélkezésére sem* Az ellenség által terjesztett különböző világnézeti zavarosság megmutatkozott a fővárosi és kerületi bíróságok egyes bíráinak r [ORSZÁGOS LEVáLTÁfl 1 <í>5"