MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957
1957-10-21 10. öe. - 1957_VB 10/45
KISMOTOR-ÉS GÉPGYÁR Budapest, 1957. X. 16. XI., Fehérvári-ut 50 Észrevételeink Elöljáróban meg kívánjuk jegyezni, hogy felettes hatéságunktél a Gazdasági Tanács által elfogadott diesel programmról még semmilyen tájékoztató nem kaptunk. A KSMTI f. hó 4-én éa 7-én tartott megbeszéléseken ismertette vállalatunkkal a diesel programm jelenlegi állását. A diesel programm 1963-ra a vállalat termelését 130 millió forintra kívánja felemelni, amely a jelenlegi teljesítményünknek ?.6-szorosa 30 milli* forintos beruházás mellett. Ennek kapcsán a Nyersolajszlvattyu Gyárat beolvasztanák vállalatunkba és a Ganz Vagon és Gépg.. árt fi is kb. ?0 db produktív szerszámgépet vennénk át. E hét végére van tervbevéve a Jármüipi ri Igazgatósággal ezen diesel programmal kapcsolatos rászlct&sebb tárgyalás, melynek egyik sarkpontja lenne, hogy a Nyersolajszivattyu Gyárat nem olvasztják be vállalatunkba, hanem az elemgyártás továbbra la a Nagyszombat utcai ftjeraolajszivattyugyár telepen történne* Üzemünk szívesen vállalkozik a diesel programmban reá hárul4 feladatok teljesítésére* E feladatok zöme a 90-es furatú motorcsalád, az összes diesel motorokhoz szükséges üzemanyag-szivattyúk és regulatorok gyártása lenne. Ennek a gyártásnak a megvalósításához vállalatunk jelenlegi elavult gépparkját is le kell cserélni, 3 ezett túlmenően uj, korszerű a hidraulikus regulatorokhoz szükséges speciál gépek beszerzése válik szükségesé. A diesel programm azonban az elavult géppark lecserélését jelenlegi előzetes tárgyalások alánján nem fogja tudni biztosítani. Véleményünk szerint a ben*4nmotor gyártás korszerűsítésére további beruházási "ssze^et kellene biztosítani, mely két összeg együtt a diesel programm rraradéktalan végrehajtását és e mellett a benzin programmnak A régi szinten való tartását is biztosítaná. Ezekre a kérdésekre remélhetőleg a hét végén megtartandó értekezlet választ fog adni és az ott szerzettek alapján már kimerítően tudunk a diesel programm állásáról nyilatkozni. A diesel programm knretében belépő uj gyártmányokkal vállalatunk már foglalkozik, azok előkészítését részben már folyamatba is helyezte. Törekvésünk az, hogy a népgazdaság felmerülő igényeit a lehetőségekhez képest a leggazdaságosabban elégíthessük ki. A tervek szerint a szivattyúk gyártását először 1960-ban kezdenénk meg. Erre az időpontra a gyártásra való felfutás biztosítottnak látszik. Befejezésképen meg kivánjuk jegyezni, hogy vállalatunk számára már a jelenlegi a negyedik kidolgozott beruházási programm. Az előzetes beruházád rogrammok szerint ugyanilyen termelési értéket kb. "50-60 millió forintos beruházással kellett volna n egvalósitanunk. A legutóbbi torv az egyes gyártmányok mennyiségével csökkenést mutat, azonban a hidraulikus regulátor beépítésével ujabb profü lép be és igy a termelési érték gyakorlatilag nem változik. Ezen uj beruházási programm elkészítésébe vállalatunkat nem vonták be éa igy a 30 millió forintos összeg nem látszik biztosítani a termelési terv maradéktalan végrehajtását. A beruházási tervek ilyentén képen való módosítása nem támasztja alá azt az eddigi elképzelést, hogy a vállalatok minél kevesebb és minél tisztább profillal rendelkezzenek, mert ez ás az ezsel párosuló nagy darabszám teszi csak lehetővé a gazdaságos gyártást* Mindezek ellenére mindent igyekszünk elkövetni, hogy a népgazdaság igényeit és ezsel a diesel programmot Is maradéktalanul végrehajthass!k, illetve biztosithassuk* [ORSZÁGOS UEVÉtTÁB