MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957
1957-10-21 10. öe. - 1957_VB 10/18
n 9 X félre lettek állitva, kezdenek nagyobb aktivitást mutatni felénk. Ha a kerülettel élőbb lenne a kapcsolat, nagyobb tapasztalattal rendelkező elvtársak jönnének ki hozzánk, kétségtelen, hogy nagyobb ütemben tudnánk előrehaladni. Kellner György elvtárs ; A Könnyűipari Minisztérium kétféle irányitást kap, egyrészt a kerületi Pártbizottságtól, másrészt a Központi Vezetőség ipari osztályától. Egyik legnagyobb baj, hogy a gazdasági kérdéseket a kerületi Pártbizottság nem ismeri. Mi igyekszünk adatokat az elvtársak rendelkezésére bocsajtani. Meg kell jegyezni, hogy mi a II.kerületi Pártbizottságtól az Országos Pártértekezlet után kevesebb támogatást kapunk. Tavasszal komoly támogatást kaptunk és erre nagy szükség volt, mert nálunk nemcsak jobboldali, hanem szektás nézetek is voltak. A titkári értekezleten tapasztaltam, hogy a kerületben nagyon cserélődnek az emberek. Az itt kapott előadások nagyol értékesek, de nem vetik fel közvetlenül a mi problémáinkat. Ugy gondolom, hogy a kerületben felmerül a szakositott értekezletek szükségessége. A pártba való beözönléssel kapcsolatban: novemberben, decemberben 12o tagunk volt és ma 285 a taglétszám. Igaz, hogy áprilisban azért volt nálunk is egy roham, voltak olyanok, akik április 3o.-án 9 órakor jelentkeztek, de mi ezeket az embereket nem vettük fel a pártba. A végrehajtóbizottsági üléseken áprilisban mi kiszórtuk ezeket az embereket. A minisztérium létszáma 73o fő, ebből 285 a párttag. Nálunk is vannak ingadozó emberek a pártban, akiktől valamilyen módon meg kellene szabadulni. Az elvtársak a vitában többen foglalkoztak a Központi Statisztikai Hivatallal. Mint jellemzőt említem meg, hogy Pülőp Sándort fel akarták venni, aki nálunk az ellenforradalmi bizottság vezetője volt. Egyébként egy sor ilyen tapasztalatunk van, hogy nem kérik ki a véleményt azokról akik korábban nálunk dolgoztak. Pl. a Gyapjuipari Igazgatóság főkönyvelője volt az ellenforradalom előtt Majzer, aki az ellenforradalom bukása előtt közvetlenül elment válalathoz, mert érezte, hogy ugy is kekerül. Ezt az embert a Gyapjubegyüjtő Vállalatnál felvették párttagnak. Mi ebben az ügyben irtunk a VI.kerületi Pártbizottságnak, de semmi intézkedés a mai napig nem történt, ez az ember ma is párttag. , [ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Sztaskó László elvtárs : Méhes elvtárs a Pártbizottság munkájával kapcsolatosan felvetett dolgokat, ezzel kapcsolatosan nem tudok magyarázatokat adni, azonban azt látni kell, hogy kerületánkben a vezetés lényegében az őszi hónapokban lett csak kiegészitve, hosszú hónapokon keresztül nem volt szervező titkárunk, s kétségtelen, hogy ez megérződött a munka szervezésében is. Nekem magamnak is egy sor területtel most kellett megismerkednek!, végeredményben október előtt kerültem én is a kerületbe, úgyszintén több elvtárs most került a kerület -