MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989

1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/80

- 79 ­..ez talán igénybevétele és felhasználása akkor még lehetővé tette ennek a struktúrának fenntartását, konzerválását és egyben a nyilt társadalmi, politikai feszültségek konfliktusok viszonylag hosszú időn keresztüli elodázását. Alapvetően ennek volt az ára az ország súlyos eladósodása, mai gazdasági, politikai de morális válságunk is. Az ilyen köztes megoldások lehPtősége azonban Elvtársak mára végleg kimerült. Ehhez nincsenek már sem belső, sem további külső anyagi források, de az ország társadalmi, politikai viszonyai is lehetet­lenné teszik a két alternatíva közötti valamiféle összefogást, vagy bármiféle közbenső út választását. A Kongresszusnak valóban első lé­pésként szint kell vallania. Új pártra van szükség, mert csak így tudunk felemelt fejjel a reformok elindítójaként visszaverni minden olyan támadást, amely az egész párttagságot sommásan sztálinistának, vagy konzervatívnak minősíti. Meggyződésünk , hogy a Kongresszus csak akkor teljesíti feladatát, ha arra ad választ, hogy milyen lesz az új párt a Kongresszus után. Mihez adja, és mihez nem adja politikai támogatását. Szerepet vállal-e, illetve milyen szerepet vállal a rendszer egész struktúrájára minden elemére kiterjedő váltásban, a békés átalakításban. Ismételjük. Ha a Kongresszus nem vállalja ezt a színvallást, ha megkísérli a lehetetlenig hogy újnak tűnjön miközben alapvetően régi marad, akkor elkerülehetetlenné válik a párt szétesése, vagy ami még nagyobb tragédia lenne út nyílna az erőszak alkalmazása előtt. Elvtársak, ezek nem stiláris megfogalmazási problémák, nem is a váltás módjára, hogyanjára vonatkozó kérdések. Arról van szó, hogy a Kongresszus eredményeként minden párttag és az egész ország • szá­mára egyértelművé váljon a két alternatíva közül melyiket vállalja fel politikájában, összetételében ez a párt. Csak ez a világos önmeghatározás teremti meg a lehetőségét minden párttag számára a csatlakozásra, a platformok szövetségéhez, ill. az esetleges szükséges és elkerülhetetlen elvállásra. E kongresszusi döntést követően minden küldött és minden párttag azután egyénileg dönthet arról, hogy tagja kivan e maradni, egy ilyen múlttal következetesen szakító baloldali szocialilsta pártnak, 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom