MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989
1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/75
- 74 zásokat, amelyek a több-pártrendszer valóraválásával, a platformok megjelenésével, a tulajdonviszony módosulásával megjelent a magyar társadalomban elfogadják, lehet hogy még kételkednek benne, nem tudják feldolgozni teljesen, de ebben az esetben nem konzervatív jelzővel kell őket illetnünk, hanem őket meggyőzve, velük megértetve azokat a változásokat, amelyeket 8 diplomával még mi is nehezen dolgozunk fel, vagy különböző kutatóhelyeken, tehát velük' megértetve, velük biztosítva azt a társadalmi stabilitást aminélkül nincs reform építsük fel a kongresszuson azt a pártot amiben én hiszek, év végül a névnél kitérnék, hogy milyen karakterű és nevű pártra is gondolok ez esetben. Most mi kell ehhez? Azt , hogy se itt, sem a kongresszuson ne történész-tanácskozást folytassunk a magyar múlt történelmi kérdéseiről, és tegyük félre az egyetemi tanszékek vitáit és helyette foglalkozzunk azzal az etikai kérdéssel, hogy szabad-e megegyszer a történelemből a magyar pártba napi taktikai ügyeket gyártanunk és kovácsolnunk, szabad-e történelmi kérdéseket bevinni egy olyan terembe, ahol hozzá nem értők ülnek, vagy ennek a teremnek meg kell fogalmazni azt az elvárást a történészek felé, hogy tényekkel, dokumentumokkal alátámasztva dolgozzák fel a magyar történelem különböző periódusait, és segítsék a politikát, hogy ebből le tudjon vonni következtetéseket. A politika egyet tehet, erősítheti az objektív feltárás szükségességét és ne próbálja meg elkendőzni és ösztönözzön arra, hogy mindent fel lehet tárni és nincsenek tabuk ,de a tényszerűség, a tudományos igazság az nem kongresszusi termeknek a döntési kompetenciája, kimerem én mondani Tudományos Akadémia intézetei, tudósai, üljenek össze és ezt tegyék meg. A másik ilyen kérdés amiben jó lenne, - történelem részkérdése hogy ez az október 23 megosztotta párttagsáunkat, muszály erről beszélni és a kongresszuson is téma lesz. Mit kezdjünk ezzel a nappal? Kérem október 23. mindenkinek tragédia volt ebben az országban akinek a családjában valaki meghalt. Ebben, vagy abban a szituációban , ezen vagy azon az oldalon, tehát a civilizált megoldást támogatnánk, ami megfogalmazódik ebben az anyagban, próbáljuk meg a nemzeti megbékélés napjává tenni ezt a magyar *s