MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989

1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-II/153

KONGRESSZUS '89 3. szám 1989. szeptember S. Javaslat a Magyar Szocialista Munkáspárt alapszabályára Az MSZMP Központi Bizottsága mellett működű Pártpoliti­kai Bizottság augusztus 29-én és 30-án kibővített ülóst tartott, amelyre meghívta a már megválasztott kongresszusi küldöttek szóvivőit, a megyei pártbizottságok, valamint a reformkörök képviselőit, és megvitatta a Szervezeti Szabályzat tervezeté­hez eddig tett észrevételeket ós módosító indítványokat En­nek alapján átalakította a tervezetet, amelyet ebben a formá­ban kivan szeptomber 12-én a Központi Bizottság elé terjesz­teni. Törekvése az, hogy a KB áltat majdan a kongresszusnak javasolt tervezet minél nagyobb mértékben tartalmazza a kül­döttek által is helyesnek tartott szabályokat és eljárásokat Az új tervezetet a Pártpolitikai Bizottság tájékoztatásul a következőkben közreadja I. A PÁRT CÉLJA, JELLEGE ÉS MŰKÖDÉSÉNEK ALAPELVEI 1. szakasz A párt neve: (alternatívák) Magyar Szocialista Munkáspárt Magyar Szocialista Párt (Megjegyzés: A névváltoztatásra számos további javaslat érkezett. Köztük: - Magyar Szocialista Néppárt - Magyar Szocialista Reformpárt - Demokratikus Szocialisták Magyarországi Párt­ja - Magyar Kommunista Párt) 2. szakasz A párt célja a demokratikus szocialista társada­lom. A párt marxista szellemű politikai szervezet, amely magáénak vallja a szocialista mozgalom törté­nelmi céljait: az ember felszabadítását mindennemű elnyomás alól, az esélyegyenlőséget, az igazságos­ságot, a szolidaritást: Arrálörékszik, hogy az embe­rek létbiztonságban éljenek, szabadon gyakorolják emben és állampolgári jogaikat, kifejleszthessék ké­pességeiket, és ezekre támaszkodva biztosíthassák a társadalom mindenkori fejlettségi fo!<án elérhető legemberibb létfeltételeket, jólétet. Azért tevékenyke­dik, hogy Magyarország kiegyensúlyozottan fejlődő, a világgazdaság lehetőségeit előnyösen kiaknázó or­szággá váljék. AjDáiLaz Alkotmány keretei között, a törvényeket tiszteletbon tartva, tagságának akaratát érvényesítve működik, nem törekszik kizárólagos hatalomra. Együttműködést és szövetséget ajánl minden olyan politikai erőnek, amely kész összefogni a nemzet fel­emelkedéséért. Nyitottan fogad minden eszmét és kezdeményezést, amely a haladást szolgálja és elő­mozdítja a békét az emberek között, a harmóniát az ember és a természet között. A párt elsősorban a saját .munkájukból élők, az értékteremtő, alkotó emberek' politikai érdekképvise­letére szerveződik. Támaszkodik a fizikai és szellemi dolgozókra, a különböző nemzedékek tagjaira, egya­ránt számít a nőkre és a férfiakra, magyarokra és a Magyarországon élő nemzetiségekre. Épít a magyar­ság történelmi hagyományaira és értékeire, tevé­kenységével, a nemzet egészét kívánja szolgálni. A párt a nemzetek együttműködéséért tevékenykedik, szolidáris mindazokkal, akik a világban szabad ságukért, jogaikért, a haladásért küzdenek. 3. szakasz A párt működésének alapelvei 1. Az önkéntesség, amely magában foglalja a belépés és á kilépés ós a közősségben végzett poli­tikai tevékenység szabad elhatározását. 2. A párttagok lelkiismereti, véleménynyilvánítási, cselekvési szabadsága, amely kiterjed a szabad szerveződésre, közösségalkotásra, az együttes poli­tikai fellépés szabadságára. 3. A .demokrácia, azaz a tagság meghatározó szerepe a"párt politikájának formálásában, ezen ala­puló felelőssége a párt sorsáért. 4. A szolidaritás, az együttes cselekvés a közös elvek és politikaT^oklegyeTJéTT­5. Tolerancia a jjárton belüli és a társadalomban megnyilvánuló" különböző nézetek, vélemények, áramlatok iránt. 6. A párt tevékenységének nyilvánossága a poli­tikai kérdésekben az egész társadalom, a párt belső ügyeit illetően tagjai előtt. 7. A tagság akaratát kifejező irányítási rend: az alapszérvézetékben tömörült párttagok — közös akaratuk érvényesítésére — választott testületeket hoznak létre, meghatározva döntési, irányítási jogai­kat. II. A PART TAGJAI 4. szakasz 1. A párt tagja lehet minden olya n 17. é letéyéi— betöltött magyar (és a párttörvény rendelkezéseitől függően nem magyar) állampolgár, aki elfogadja a párt programját, alapszabályát, akit valamelyik alap­szervezet soraiba fogad és akinek egyesülési jogát törvény nem korlátozza. KONGRESSZUS '89 • szeptember 5. jrs

Next

/
Oldalképek
Tartalom