MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989

1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/405

- 404 ­Az előbb bevált, hogy a javaslatok után szavaztunk. Igen. Én azt kérem, hogy aki ugy gondolja, hogy a munkahelyi, lakóterületi ügy­ben a szervezeti, bocsánat az alapszabálynál történt vita kapcsán levő döntésen tulmenőleg is foglaljunk állást, most először csak magáról, hogy állástfoglaljunk, kérem, hogy jelezze. Jól látom, hogy 5 fő? Ebben a szektorban 5 fő van, más szektorban van? Nincs. Akkor ez 5 fő, hát én azt javaslom most ne kezdjetek el szerkeszteni, mert öten meg tudok e ­gyezni a pártértekezlet után is. Hatan. 6 fő, tehát ezt javaslom levenni a további vitában. Kérdezem, hogy aki egyetért azzal, hogy a budapesti pártértekezlet javasolja a kongresszusnak, hogy szekciókban folytassa munkáját, hát nyilván nem végig, szekciókban is folytassa munkáját az je­lezze. Köszönöm szépen ez döntő többség. Igényel e valaki ellenpróbát? Nem. Köszönöm szépen, parancsolja. Aktuálpolitikai felvetésnek tartom, ezért szeretnék rá reagálni, bár mond­tad,hogy nem'kéne ezen vitát nyitni, én sem javaslom, sőt szavazást sem ja ­vaslok rajta. Én értekezletünket sikeresnek tartom, mert politika fő kér­déseivel foglalkoztunk, politikai álláspontok alakultak, ugy láttam, hogy a politikai integráció erősödött és sokféle nézetben megnyilvánul szim ­pátiaszavazás, amit körülbelül be tudjuk mérni magunkat. Köszönöm szépen. Én azt javaslom, hogy erről ne szavazzunk, mert ezt kinek-kinek magának kell eldöntenie, és egyébként a sikert azon tul, amit az előbb mondtam az is méri, hogy ki milyen érzésekkel megy haza. Na most, hogyha itt egymásnak megbeszéljük, hogy nagyon rossz volt, akkor nyilván rontható a dolog ha ­tása, meg megbeszélhetjük azt is, hogy nagyon jó volt, ezt nem hiszem, hogy erről...na tehát volt itt még egy javaslat. Senkit sem szeretnék becsapni én az előbb sokáig jelentkeztem, nem sike­rült szót kapnom, azt szeretném bejelenteni, hogy a szünetben aláirásokat fogok gyűjteni egy nyilatkozatra, amelyet hogyha a pártértekezlet meg ­hallgat felolvasok, egy perc. Ha nem akkor anélkül fogom gyűjteni az aláirásokat, aki odajut hozzám az elolvashatja, egy példányom van belőle. Nyilatkozzon kinek van kifogása az ellen, hogy fölolvassa. Nincs. Parancsol­jon. 4or

Next

/
Oldalképek
Tartalom