MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989
1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/401
- 400 Hoch Róbert XI. kerület, két csomópont, egy gazdaságpolitika, kettő, mitől szocializmus a szocializmus, amely felé haladni akarunk a demokratikus szocializmus. Köszönöm. Elnézést én azokat kérném elsőzör, akik az első körben jelentkeztek, mert nyilván azok gondolták át előre, hogy javasolni szeretnék. Egy pillanat. Tessék. Somos Iván VII. kerület. Elnézést kérnék, hogy még a Steiner Arnold elvtárs vezette munkabizottságot foglalkoztathatnám. Ugyanis az az anyag, amit ezek szerint nem lehet hivatalosan beterjesztve hivatalosan a munkabizottságnak, de ismert volt a bizottság előtt, hiszen például az október 23-val, a pártvagyonnal kapcsolatos kérdéseket szó szerint is abból vették ki további állásfoglalástervezetek szerepeltek. Miután úgyis folyik a politikai vita nagyon kérem arra, hogy a Steiner Arnold féle vezette bizottság még egyszer üljön össze és a pártok munkahelyi tevékenységéről a határozati javaslat a budapesti pártstrukturáról szövegtervezetet illetve a budapesti reformköröknek szintén az anyagnál, illetve a pártértekezlet során terjesztett javaslatát tárgyalja meg és hozza ide szavazásra. Köszönöm szépen. 3ó, köszönöm. Akkor ugy látszik, hogy kezd szétmenni a vita mindenfelé. A csomópontok ügyét le kéne zárni, én titokban azt reméltem, hogy el lehet ezt azzal rendezni, hogy a pártértekezlet ezt mondtam volna minden képpen hivatalos lezárása után vita folytatható, hogy mit értenek az elvtársak ezeken a csomópontokon és van-e kiegészitő javaslat esetleg. Ezeket adott esetben ilyen értelemben akkor továbbitani lehetett volna, én továbbra is,ezt mindenképpen mondani fogom egy idő múlva majd amikor ugy nagyjából vége van a dolognak, de nyilván hogyha tételes igény van a csomópontok bővítésére akkor erről külön-külön szavazni fogunk természetesen. Tehát én nem elodázni, egyszerűen csak szeretném látni, hogy tiz, húsz vagy harminc csomópont gyűlik össze, hogy nagyjából tudjuk, hogy hány csomópont van. Tessék parancsolni! Én nem a csomóponti vitához szólok hozzá, mert ez már egy ujabb kör lett volna, én az első körben jelentkeztem Steiner elvtárs hozzászólása után. Betettem szóban is a javaslatomat nem hangzott el. Elvtársak mi a buda pesti pártértekezlet küldöttei vagyunk és önkritikusan megállapíthatjuk azt, hogy sajnos eredménytelen munkát végeztünk, itt nem értek egyet UűA