MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989

1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/392

- 391 ­ülésekről miután a napirendek fölötti vitában azért körbejártuk a témaköröket külön vitát ne nyisson az elnökség, hanem szimpátiaszavazást rendezzen. • Miklós elvtárs V. kerületi küldöttcsoport képviseletében javasolta, és többen a kongresszus napirendjével kapcsolatban felvetették a kongresszus napirendjeinek témakörét. Az ő javaslata az volt, hogy a pártértekezlet kez­deményezze a kongresszus tervezett napirendjének megváltoztatását. Mondja ki,azt tartjuk szükségesnek, hogy első napirendi pontként kerüljön sor egy uj markánsan, baloldali pártállammal és azzal kapcsolatos struktúrával radiká­lisan szakitó szocialista párt létrehozása és ennek megfelelő hiteles veze ­tőség megválasztása. Ö mondta még azt is, hogy az alapvető stratégiai fela­datok kidolgozását az ehhez szükséges működési alapelv meghatározását ezek után kell elvégezni. A bizottság a javaslatot megvitatta, figyelembe vette a javaslatra elhangzott egyperces reagálásokat is. 1 fő ellenszavazatával azt ajánlja, nem támogatja a kezdeményezést, mert a Központi Bizottság napi­rendi javaslata és a most vitatott dokumentumok alapján is van lehetőség a radikális megújulásra, lényegében uj baloldali szocalista, demokratikus párt létrehozására. A bizottság ebben kéri a küldöttek szavazását. Én azt javaslom, hogy most ne legyen véleménymondás. Elhangzott tegnap az érvelés is, ha vi­tát nyitunk megint parttalanná válunk abszolút. Én azt javaslom, hogy aki a bizottság Kéremszépen jegyzőkönyvből, szövegszerűen,tételesen van kiirva az elhangzott, tehát jegyzőkönyvi hitelességű, amit én felolva­sok elvtárs visszavonja az elhangzottakat? Tételesen szinkronban van azzal. Elvtársak azt javaslom, hogy szavazzunk, aki a bizottság javas­latával egyetért, tehát, hogy ne továbbitsuk ezt a javaslatot, mint több­ségi véleményt az szavazzon, utána meg fogom kérdezni az ellenszavazatot is, aki a továbbitás mellet ért egyet, és utána továbbitani fogjuk és megjelöljük, hogy mennyi szavazatot kapott. Tehát azt kérem, hogy aki a bizottság javaslatá­val egyetért, hogy többségi véleményként ne továbbitsuk az szavazzon. Kö ­szőnöm szépen, ugy gondolom, hogy ezt nem kell megszámolni. Azt kérdezem meg, hogy aki egyetért az eredeti javaslattal, tehát a napirend változtatá­sával az szavazzon. Kérem a számlálást. 48-an támogatták, ez igy szimpátia­szavazásnak tekinthető, a tartózkodásra nincs valami elemi igény én nem számolnám meg, mert értelmetlen ebben az esetben, már nem tartózkodni, ha­nem megszámolni. Kérem folytasd! Köszönöm szépen. Szabó Lajos Mátyás elvtárs küldöttársunk vetette fel, hogy a 33^

Next

/
Oldalképek
Tartalom