MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989
1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/372
- 371 oldalát, tételesen le van irva az államszocializmus válságba jutási mechanizmusa. Tételesen le van irva. Gondolom mindnyájan áttanulmányozták. Kérem tehát, hogy ezt igy fogadjuk el, ebbe benne vagy egyébként, hogy milyen tipusu kiutat látunk ebből a kérdésből és benne van az is, ha jól emlékszem, hogy ez nem azonos egyébként egy tőkés restauráció igenlésével. Nem azonos, mert ezt mondjuk a másik ilyen dolog volt, ami itt elhangzott az Udvarhelyi elvtárs részéről, hogy azt azért mondjuk még ha rövid szövegbe is, mi nem tőkés restaurációt, hanem demokratikus szocialista társadalmat akarunk. Ezt javaslom, hogy fogadjuk el. Azzal nem tudok egyetérteni, hogy egészen konkrét legyek, hogy forradalmi helyzet lenne, természetesen a pártértekezletnek joga az, hogy ezt a helyzetet forradalminak minősitse. Sokféle minősitést el tudok képzelni, ezt most nem egészen ideillőnek érzem, de biztos tévedek. Végül, de utolsó sorban az első felszólaló, nem a Pencz elvtárs volt a második, igaz, mégis csak az első felszólalónak kéremszépen a kormányt nem kéne megvédeni. Nem az van ide irva. Nem az van ide irva, amit ki lehetett valószinüleg ilyan olvasatban olvasni belőle. Bizonyára a kormány, mint önálló hatalmi centrum a politikai intézményrendszerünkben nem szorul védelemre a tekintetben, hogy ami itt leirva lenne, az valami különösebben lejárató jellegű lenne. Az viszont nem felelne meg a valóságnak, hogyha azt az illúziót táplálnánk,hogy egyébként az MSZMP Kormánya az tud teljeskörü bizalmat élvezni egy olyan országban, ahol az az MSZMP aminek ez a kormánya, az mondjuk nem éppen a teljes bizalmat élvezi a nép részéről. Ha ezt a Kormány maga elfogja hinni, akkor ő fog a legnagyobbat csalódni, mikor majd a konkrét megmérettetésre kerül sor. De azt hiszem, hogy ez egy más kérdés, ebbe az anyagba nincs semmi külön neheztelő kitétel a Kormányra, tehát kérem, hogy ne védjük, az ellen ami nincs támadásba benne. Na most itt volt javaslata a reprivatizáció és a nemzeti vagyon kiárusitása kapcsán Molnár elvtársnak volt a javaslata. Külön állásfoglalás, amit elfogadtunk az előbb szimpátia szavazás volt, ebbe pontosan az van benne, amit kérsz. Szó szerint. Tiltakozunk az ellenőrizetlen reprivatizáció és a nemzeti vagyon kiárusitása ellen. Na most egy pillanat más is volt amit kritikaelemzés hiánya ként vetettél fel, ez viszont a bővebb anyagba van benne. Érzésem szerint lehet, hogy tévedek, akkor elnézést kérek. Úgyhogy nem tudok konkrét szövegszerinti változtatási javaslatot mindenkit 3 3L