MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989
1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/357
356 Elnök : köszönöm szépen. Kosa elvtárs kér szót. Kosa elvtárs . Kedves elvtársak. A szünetben a reformblokk leült és néhány mondatban összegezte a szemléleti álláspontját. Ezt ismertetném. Az állásfoglalást egészében jószellemünek, kiegyensúlyozottnak tartjuk, egyetlen olyan szemléleti alapvető kérdés van viszont, amely a történelemszemlélettel kapcsolatos, és amelyet mi sarkailatos fontosságúnak vélünk. Egyetértünk azzal, hogy pártunkban léteznek egymást kizáró nézetek. Azzal is, hogy szakitópróba elé nézünk. Az a határozott véleményünk, hogy tisztán és világosan meg kell fogalmazni, az egymást kizáró nézeteket, hogy pártunk tagsága világosan láthassa az egymást kizáró pólusokat, és lehetővé kell tennünk, nemcsak a kongresszusi küldöttek, hanem valamennyi párt számára, hogy jó lelkiismerettel, meggyőződésük szerint választhassanak a két szemlélet között. A mi álláspontunk világos és egyértelmű. Az elmúlt 40 év sztálini és posztálini liberalizált reformált változatait nem tekintjük létező szocializmusnak, mert a diktatúra és a szocializmus számunkra egymást kizáró fogalmak. A szocializmus és a demokrácia viszont a mi véleményünk szerint szétválaszthatatlan. Éppen ezért amikor rendszerváltásról beszélünk, elutasitjuk a kapitalizmust és elutasijuk a diktatórikus sztálinizmust és mindkettő ellenében akarunk szocializmust. Mélyen egyetértünk tehát az állásfoglalás II. pont jában levő mondattal, amely úgy hangzik, hogy tegyük meg az első lépéseket a demokratikus szocializmus irányában. Köszönöm. /Taps/ Elnök : Köszönöm szépen. A Katona elvtárs kér szót. Katona Béla elvtárs : Kedves elvtársak. Én onnan folytatnám, ahol Udvarhelyi Laci abbahagyta, mert engem is zavart ez a mondat, hogy legyünk türelmesek a közkatonákkal, mert úgy gondolom hogy a közkatonák is türelmese velünk, de nem sokáig, mert el fogy a türelmük. Ezért három dolgo javasolnék figyelembe venni. Az egyik az,hogy vegyük tudomásul, és akár irjuk is le akár ebbe a nyilatkozatba, hogy kéremszépen nem mi alakitjuk már a politikai szintet ebbe az országba hanem a társadalom és nekünk ebbe a politikai szintérbe kell elhelyezni magunkat. Kettő. Deklaráltan le kéne mondani a messianisztikus szemléletmódunkról és ki kéne mondanunk, hogy 3n