MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989

1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/307

306 Kérjük, hogy számláljuk meg a szavazatokat.A választmány benne van, az eredetit tettem fel szavazásra. A választásnál értelemszerűen elnökség van, tehát ott.Igen. A választmány elnökség, amelyik a párt vezető szerve. Eredeti javaslat. Ami van. Elvtársak, úgy látom, hogy ez köz­ven többséggé vált viszont, úgy, hogy akkor megszakítjuk a számlálást. Ez így már mindenképpen többség. Köszönöm. Látom, hogy nemcsak egyedül vagy bizonytalan. Arról van szó, hogy a most elfogadott utolsó konstrukcióban a választmány ellenőrző szerv és van egy pártelnökség, amelynek létét mindenki elismerte, és szűkebb, operatív, irányító szerv. A javaslat, az irányító szerv kezébe tette le, itt ezért a szöveg értelemszerűen választmányból elnökségre módosul. Ezt már egyszer az, ezt döntsük el, mert ebben bizonytalanság van és ne, hogy így maradjon. Elvtársak, akkor most megfogalmazom pontosan. Erre a szöveg eredeti változatában választmány szerepel. A választmány alatt értjük a választ­mányt. Létezik választmány mindegyik konstrukcióban nem? Tehát, vagy a választmányt értelmezhetjük úgy is, mint választmány, vagy mint operatív irányító szerv, azaz elnökség. Az eredeti szöveg a választ­mány, hogy értelmezi. Kérem a bizottság elnökét.. Amikor ez a szöveg készült, a budapesti párttagság többsége a mostani alapszabály-tervezetben lévő választmány intézményét támogatta. Ezért az eredeti szöveg ehhez igazodott. A pártértekezlet munkája során ettől eltért,joga volt rá, olyan konstrukciót hozott létre, hogy évente van kongresszus, a választmány ellenőrző funkciókkal és egy operatív párt­vezető szerv az elnökség. Ha ezen szándékunk medrében haladunk tovább, akkor ezt a javaslatot, hogy az eredeti szándék érvényesülhessen úgy kell elfogadni, hogy ezt a szöveget, ami a 41. szakasz alatt van, annyi­ban módosítjuk, hogy a köztes időszakban az elnökség valódi és válto­zatlan és erre kell akkor szavazni. Köszönöm, aki ezzel a változattal ért egyet , kérem jelezze. Köszcnorn Ez többség. Van-e még eldöntendő. Nálam nincs. Tisztelettel kérdezem, van-e olyan, akinek a javaslata...Igen a pártbázisa, bocsánatot kérek. Tehát volt itt egy megjegyzés a párt bázisára nézve.Én úgy érzem, hogy az általunk javasolt szöveg, amelyik különben majd még a program fölötti vitában ötször .... kerül,ugyanazt jelenti, mint az Ön javaslata, mert pontosan a szellemi és fizikai munkájukból élők körében jelöli meg a párt bázisát, tehát én nem látok érdemi különséget az Ön szövegváltoza­ta és az eredeti szöveg között, kérem, hogy ezt az értekezlet mérlegelje. ZD*

Next

/
Oldalképek
Tartalom