MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989

1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/299

- 298 ­Ebben a struktúrában gyakorlatilag nincsen olyan, hogy egy megyei pártszerv irányitson egy városi pártszervet főleg határozatokkal és egyebekkel, ilyen értelemben én nem értem a hatáskör elvonást, különben a hatáskör most már csak a párton belüli ügyekre vonatkoz­hat az alapszervezet jogosítványait elég kimunkáltnak tartom, ugy hogy beletehetjük, tehát hogy ha itt egy pozitiv tiltásról van szó, ugyanúgy, mint a kooptálásnál, akkor vegyük tudomásul. Egyetértenek az elvtársak, hogy ez belekerüljön? Aki egyetért kérem jelezze. Köszönöm, ez többség. Problematikusabb számomra a másik felvetés, amely azt mondja, hogy márciusig az országos választásokig a párt és állami tisztségek kö­zös viselését átmenetileg tiltsuk meg. Én ezt maximum ugy tudnám értelmezni, hogy ilyen keletkezzék az addig tartó időben, de még ezt is soknak tartom, egyszerűen a meglévő mechanizmusok működése miatt ezt én nem tudom elfogadni. Hadd hivjam fel a figyelmet arra, elnézést elvtársak, hogy az alapszabályra irányuló reformköri ja­vaslatban is ez a gondolat előkerült. Itt egy indokolatlan, túl­hajtott szemérem, önkorlátozás, nem tudom mi mutatkozik meg. Kéremszépen ha egy párt nyer a szavazáson, akkor benne van az elnök­ségében a miniszterelnök, összefolynak párt és állami tisztségek, ha ezt egy legitim, törvényes szavazás alapozza meg. Ezirányú ti­lalmat, önkorlátozást vállalni céltalan. Aki egyetért azzal, hogy az eredeti változat maradjon, jelezze. Köszönöm. Mehetünk tovább. Molnár Gyuri javaslata a XI. kerületből problematikus. 4/1-re vo­natkozik és azt mondja, hogy ne szerepeljen a párt tagja Segiogal­mazásában az,hogy aki elfogadja a párt programját, alapszabályát, az alapelveket javasolta Gyuri olyanra, amivel egyet kell érteni. Én azt javasolom a küldöttértekezletnek, hogy ne értsünk ezzel egyet. Vegyük figyelembe azt, hogy azért valamilyen kritériumai a 25<i

Next

/
Oldalképek
Tartalom