MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989

1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/203

- 202 ­Mivel én képviseltem a reformblokkot, honnan jött ez a vélemény, én ilyet nem tettem, ebben a bizottságban. Tehát a kérdésem a következő, hogy honnan jött, mert erre én nagyon kiváncsi vagyok.Ilyet nem mondott sem Kosa Ferenc, sem pedig a reformblokk, tehát mi volt ennek az alapja. Köszönöm szépen. Tisztelettel kérem a segítségét annak az ad-hoch bizottságnak, amelyik az alapszabály és a programmal kapcsolatos állásfoglaláson túl felmerülő kérdések ápolására létrejött. Kérem ebből a bizottságból, amit Steiner Arnold vezet, egy sze­mély átjött a mi munkabizottságunkba., egy leírt szöveggel. Ez a szöveg, ez az az itt kiosztásra került szöveg volt, aminek a végén ott van egy névsor. A kongresszusi küldöttek névsorával. Ebben szerepel ez a szövegrész, azt kérte, hogy mivel ez a reform­blokk ragaszkodik és mivel témáját tekintve a szervezeti szabályzat témavilágába esik, mi ezt mindenképp szerepeltessük. De ne ezen •~\ vitatkozzunk, fenntartod a javaslatot, vagy visszavonod, vagy esetleg nem eredeti helyről származóként nem au/tentikus javaslat- —­nak tartod. Kedves Elvtársak, gyarló emberként be kell vallanom, hogy a küldöttértekezlet kb. 500 személynek nevét nem tudtam a délelőtt során memorizálni, ezért nem tudom megnevezni, azt a munkabizott­sági tagot aki . . . Tessék : Elnézést kérek, úgy gondolom, hogy most a javaslat beérkezett a munkabizottsághoz, hogy nem Te tetted, vagy nem más tette, valaki tette a javaslatot. Megadom itt a szót egy^ ercesres kérek egy mikrofont. Az ember, hogy ha egy okmányt megnéz, amit egy bizottság terjeszt elő, úgy gondolja, hogy azt megvitatták. Itt egy érdekes dolog derült ki, tisztelettel kérjük azt a személyt, aki tette C ") — zoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom