MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989

1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/166

- 165 ­elvtárs vezesse, ő úgyis munkabizottság nélkül maradt, hiszen a 4-es napirendet levettük napirendről. Tagjai pedig a küldöttcsoport vezetők közül, illetve a küldött­csoportok delegáltjai közül Kiss Józsefné a XIX. kerületből, Baráth Tamás a III. kerületből, Szandtner Iván a XX. kerületből Mester László a XVIII. kerületből, Barsi Tomaj a VI. kerületből, és Prokai Gábor a reformblokkból. Javaslom, hogy az Elnök kérdezze meg, hogy kell e erről szavazni. Kérik a szavazást? Egyetértenek? Köszönöm szépen. Jó akkor a további menetre vonatkozóan tájékoztatásul közlöm, hogy eddig 28. 7 perces és 54 egy perces hozzászólás hangzott el, ezt össze is lehet adni, de nem vállalkoznék rá hirtelen. Ezen kívül körülbelül 40-45 hozzászólási jegy van részben a kezem­ben, részben a zsebemben. A küldöttcsoport-vezetők jelzése szerint elemi igény van arra, hogy ma próbáljuk meg ma befejezni a tanács­kozást. Ebben 18 óra után lehet csak dönteni, úgy-hogy nem javaslok benne döntést, csak felhívom rá a figyelmet. Ezért azt javaslom, szintén a küldöttcsoport vezetőkkel egyetértésben hogy egy tucat 12 hozzászólónak adjunk lehetőséget a döntés előtt ismertetném, hogy kikre gondolunk, szintén a küldöttcsoport-vezetők­kel egyetértésben. Továbbá ismertetném , hogy kik adtak még be hozzászólási jegyet, de még ahhoz is, hogy ez lemehessen, és legyen esély ne adj Isten további hozzászólásokra, javaslom 5 percre mérsékel ni a hozzászólási időt. Elnök társaim jelezték, hogy azok voltak az igazán sikeres hozzá­szólások, néhány kivételtől eltekintve, amelyek 5 perc körül fejeződ­tek be, ők ezt nagyjából mérték. Javaslom, hogy majd egybe döntsünk arról a kérdésről, hogy a 12 fő kapjon szót, és ennek kapcsán az 5 percre való mérséklésre is. Voltak más javaslatok is 4 perc, 3 perc, 1 perc stb. megjegyzések. AGG

Next

/
Oldalképek
Tartalom