MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989

1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/132

- 131 ­Kongresszusra. Tehát a helyén kellene ezeket a kérdéseket kezelnünk. A munkások, nyugdíjasok és az egyszerű párttagok kép­viseletével kapcsolatban. Ez is egy nagy vitatéma itt közöttünk. Ugyanakkor én azt tapasztalom, hogy az értelmes gondolatok mellé állnak az emberek, annak ellenére, hogy kivárnak, ugyan nem foru­mokon, de egyéni beszélgetéseken azt hiszem mindnyájan tapasz­taltuk, igenis a radikális változás hivei, és ezt támogatják, én legalábbis a mi kerületünkben ezt éreztem azoknál az alapszerve­zeteknél, ahol részt vettem. Konkrét javaslat: a Kongresszus vegye, és azt szeretném, ha a budapesti pártértekezlet ebben egy konkrét ajánlást fogadna el szintén, hogy a pártvagyont a Kongresszusra, mint napirendi pontot vegyük be. A tagság elhatárolódott többek között, a mi környezetünkben a NEXT2000-rel kapcsolatban, úgy hogy ebben a dologban tisztázni kell a dolgokat. Újó lag itt ma megkap­tuk a statisztikánkat, hogy hány ilyen-olyan-amolyan küldött van közöttünk, és újólag megdöbbenve kellett látnom, és azt hiszem mindnyájunknak, hogy az egészen fiatal korosztályból 10 alatti azt hiszem 6 fő van, ami a szervezeti szabályzattal és a program­tervezettel kapcsolatban is egy kicsit jobban elgondolkoztathatna minket és ebben is megpróbálhatnánk valami közös ajánlást tenni, az elkövetkezendő időkre. Úgy érzem, hogy nem elég az, hogy az elmúlt időszakban az ifjúságot legalább olyan szélsőségesen kezelte a politika mint az értelmiséget, de még az ifjúsági mivoltából követ­kezően is súlytva volt. Én szeretném, és be is fejezném a mondandómat, ha egy masszív trambulin lenne ez a mai értkezlet, amiről el lehet rugaszkodni és utána talpra lehet állni és nem fejre esni. Köszönöm szépen. Az előbb volt egy egyperces, hogy mi legyen a téma az Elvtársnő mondta el. Megnéztem mit fogadtunk el az ügyrendben a vitával kapcsolatban, most nem azért, mert itt ragaszkodnunk kell az ügyrend­hez. Plenáris keretekben elsősorban a politikai súlyú kérdésekről a jövőre vonatkozó javaslatokról folyjon a vita. A dokumentumok részletes szövegezésére vonatkozó javaslatok leadhatók a bizottságok felé. Tulajdonképpen minden küldöttnek, küldöttcsoportnak vagy küldöttcsoport képviselőnek szuverén joga eldönteni, hogy mit tekint politikai súlyú kérdésnek. Az a kérésem, hogy az Elvtársak AZZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom