MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-III/27

Berger Antalné/2. Soha nem feledhetjük el akkori Budapestünket, ahol a romok között 10 és tizezrek keresték, hozzátartozóikat és várták haza az el­hurcolt akat. Az életet jelentette, hogy azonnal megkezdődött a főváros életének megszervezése, a romeltakarítás, élelemmel ha szűkösen is - az el­látás. Elvtársak! Egyetértek Kelen elvtárssal, örök hála és köszönet a Szovjet hadseregnek, a Szovjet népnek, és mindazoknak, akik az élet meg­indításának kezdeményezői voltak. Mint anya igazán akkor értettem meg emberi tragédiáját is az értünk hozott áldozatnak, amikor Ivanovában járva egy textilmunkásnővel beszélgettünk, aki elmondta, férje a Balaton körüli harcokban 1945-ben, fia a magyarországi ellenforradalom idején itt halt meg és ő egyedül maradt. Napokkal előbb már azon gondolkodott, hogyan fogadja látogatásunkat. Csak zavartan álltunk és csak annyit tudtunk mondani; hogy ugy akarunk élni és dolgozni, hogy mélrtók legyünk arra az áldozatra, amelyet értünk hoztak, azok akik nem érték meg felszabadulásunkat. Tisztelt Elvtársak! A pártértekezleten 5 év munkáját, eredményeit vitatjuk. Ennek áttekintéséhe* jó, asinvonalas beszámolót kaptunk az Irányelvek ^3-

Next

/
Oldalképek
Tartalom