MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985
1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-I/88
8# Berend T. Iván /1. Berend T. Iván elvtárs : Tisztelt Pártértekezlet ! Azt hiszem felesleges szólni ezen a fórumon arról, hogy az elmúlt 4 évtized a magyar történelem és ezen belül a magyar gadaság történetének is egyik legnagyobb fordulópontja és népünk felemelkedésének is egyik legjelentősebb korszaka. Ez az elmúlt öt évre is elmondható, amikor rendkivül nehéz, úgyszólván veszedelmes nemzetközi gazdasági környezetben, az egyensúly helyreállításának tekintetében helyt tudtunk állni a gazdaságban. És mégis, elmondható, és azt hiszem ez sem túlzás, hogy napjainkban a 4 évtizedben kiharcolt rendkivüli áldozatokkal elért nagy teljesítmények és eredmények jó része veszélybe került. Veszélybe a világban bekövetkezett hatalmas változások következtében, és az ehhöz való igazodás problémája folytán. Veszélybe,amely megújulásra késztet, kényszerit minden országot, és amely megújulás természetesen nem az értékek, az eddigi értékek tagadása formájában értelmezhető, hanem éppen az eddigi értékek védelme és továbbfejlesztése, az új követelményekhez való igazodás .követkézfcébon. A kongresszus előkészítése kapcsán ugy vélem, valóban a legőszintébben kell szembenézni a változásokból bekövetkező és saját gyengeségeink folytán jelentkező problémáinkkal. Maximálisan egyetértve azokkal a gondolatokkal, amelyeket Grósz elvtárs a szóbeli bevezetőjében Széchenyi és Lenin szavait idézve állitott elénk. Széchenyi szavait a gyengeségek a hiányok őszinte feltárásáról, mint ami bizonyitéka és biztositéka a változtatás óhajának; Lenin szavait az újrakezdések kötelezettségéről. Ezeknek a gondolatoknak a szellemében kell valóban szembenézni ezekkel a sok területen valóban komolyan jelentkező gondjaikkal. Én úgy érzem, hogy az egyik legjelentősebb ilyen hosszú ideje megoldatlan, vagy csak részlegesen megoldott gond, a gazdaság szerkezeti alkalmazkodása a világG