MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-II/113

Az 1982. január 1-én életbe lépő uj jogszabályok alapján a termelés és a szolgáltatások körének bővítését szolgáló kisszervezetek létesítésére, illet­ve a meglevők korszerűbb formában történő működtetésére nyilt lehetőség. A jogszabályok érvénybelépését követő 2 évben önálló jogi személyként mű­ködő kisszervezetek alapitására viszonylag kis számban került sor. 1984 elején budapesti székhellyel 61 kisvállalat és 111 kisszövetkezet tevékenykedett, s ezek együttesen mintegy 10 ezer főt foglalkoztattak. A szocialista szektorba tartozó gazdálkodó szervezetek keretén belül létesithető kisszervezetek, s ezen belül főként a vállalati gazdasági munkaközösségek, továbbá a magánsze­mélyek által alakitott gazdasági munkaközösségek iránt viszont szinte kezdet­től élénk érdeklődés nyilvánult meg. 1984 elején a gazdálkodó szervezetek keretén belül már 4796 kisszervezet működött a fővárosban, ezek közül 3523 vállalati gazdasági munkaközösségként, 471 ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoportként, 551 pedig átalányel­számolásos részlegként. A gazdálkodó szervezetek keretében létesitett kisszervezetek nagyobb ré­sze /71 %-a/ ipari és épitőipari tevékenységet folytat, s az eddigi tapaszta­latok arra utalnak, hogy többségük olyan feladat végzésére szerveződött, amely többé-kevésbé az alapitó vállalat profiljához kapcsolódik, s munkaerőgondok­ból fakadó kapacitáshiányt pótol. /A termelő jellegű tevékenység domináló jel­legére utal, hogy a vállalati gazdasági munkaközösségek, valamint az ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoportok 1983-ban realizált árbevételén belül a lakosság részére végzett szolgáltatások aránya a 2 %-ot sem érte el./ A vál­lalati gazdasági munkaközösségek taglétszáma 1984 elején megközelítette a 37 ezret, az ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoportokban foglalkoztatott tagok száma pedig csaknem 23 ezer volt. A tagok közel 90 %-a főállásának meg­tartása mellett, kötelező munkaidején kivül végez munkát, s igy - a teljesí­tett munkaórák figyelembevételével végzett számításaink szerint - 1984-ben 1,5-2 %-os "létszámtöbbletet" jelentettek. 1984 elején a fővárosban 2353 magán-munkaközösség működött, 12 ezer kö­rüli taglétszámmal. A magán-munkaközösségeknek kb. kétötöde szolgáltatásnak minősülő feladatot lát el, de közöttük a kevésbé tőkeigényes, szellemi jellegű munkát végzők vannak túlsúlyban, a lakossági igények kielégítését szolgáló szervezetek száma viszonylag kevés. 52 JA1

Next

/
Oldalképek
Tartalom