MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-I/278

Grósz Károly 6/3. jesztettem a bevezetőben, hát támogassuk. Tehát nem ajánlom, hogy olyan döntés szülessék, aminek kivitelezésére nincsenek meg a feltételek. Ennyit szerettem volna a konkrét kérdésekről, és mivel mindjárt tálalják a levest, szeretnék három általános megjegyzést tenni még. Az egyik: mostanában egyes helyeken és baráti beszélgetéseken alkotó közösségekben, fel-felbukkan egy kérdés,- Budapesten hogy alakul a politika az elkövetkezendő években. Nincs-e vala­milyen vonalválöas? Rendkivül érdekes, hogy a viták során soha nem az a félelem, hogy jobbra fogunk elmenni. Nem is nagyon ér­tem,hogy miért. Erre egyértelmű választ adott a kétnapos tanács­kozásunk. Mi elkötelezett marxista-leninista nemzeti és proletár­internacionalista politikát folytatunk és meggyőződésem szerint a jövőben is folytatni fogunk. A kétkedők joggal kérdezhetik, hogy mi erre a biztositék? Először is az, hogy kommunista párt vagyunk, és itt a demokratikus centralizmus elve érvényesül. Népiesen fogalmazva, a farok nem csóválhatja a kutyát. Ugyanis ha ez tényleg kommunista párt,márpedig az, akkor a politika ala­kításának a műhelye a kongresszus és a Központi Bizottság. A Budapesti Pártbizottságnak az a feladata, mint az országban a többi összes pártszervnek, hogy végrehajtsa a határozatokat. A másik biztositék az elmúlt négy évtized tapasztalata. Mi már e négy évtized alatt mentünk ugye balra - mert igy van az idő­rendi sorrend -, aztán mentünk jobbra, s aztán lett belőle nem­zeti tragédia. Mi nem akarunk se balra, se jobbra menni, mi előre akarunk menni, ugy ahogy 30 éven keresztül tettük. Ez jól fel­fogott közösségi érdekünk, nemzeti érdekünk és egyéni érdekünk is. Na most a félős kétkedőket tehát szeretném megnyugtatni. Nincs okuk az aggodalomra. Tanultunk a történelemből és van felelősség­tudatunk. Van azonban számukra nekem is egy javaslatom - mert itt sok javaslat elhangzott -. Mégpedig az, hogy ne vegyék át tőlünk a már általunk elhagyott korábbi rossz szokásainkat, a bélyegző­osztogatást. És a nemlétező ellenfelek kitalálását. 21$

Next

/
Oldalképek
Tartalom