MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-I/257

48. Gyulai Gusztáv/l. Gyulai Gusztáv Elvtárs; Tisztelt Pártértekezlet! Forró ezredes elvtárs által felolvasott köröző levél alapján önként jelentkezem hozzászólásra, az utolsó szó jogán. Kedves Elvtársak! Az V. és VI. 5 éves tervek városfejlesztési eredményei jó alapokat adtak jelenleg folyó várospolitikai munkánkhoz. Kialakult kerületünk városrész központja, a lakások közel 30 ezer embernek biztosítottak kulturált életkörülményeket,A kapcsolódó léte­sitmények az egész lakosság ellátásátTYb-iztoaifcják. A gyermek­intézmények és az élelmiszer üzletek megépitése korszakos változást jelentenek számunkra, hiszen 10 éves sincs annak, hogy több mint ezer óvodába jelentkezőt kellett elutasitani és a lakosság kisalapterületü, szűk választékú üzletekben vá­sárolt. A leg^carsadalmijzé probléma a mi kerületünkben is a lakáshelyzet, annak ellenére, hogy évente 600-800 lakást tu­dunk elosztani. A lakások 90 %-át munkások, 50 %-át pedig fizikai dolgozók, illetve fiatal házasok kapják. A lakás­gondok enyhitésére terveinket meghaladó mértékű telepszerű magánerős lakásépítkezéseket hajtottunk végre és támogatunk minden egyéni és vállalati kezdeményezésű lakóház épitést. Az élet igazolta azt a helyes politikai döntést, hogy a főváros kommunálisan elmaradottabb munkáslakta kerületeinek a fejlesztését kiemelt fontosságú feladatként kell kezelni. Örömmel jelentem a Budapesti Pártértekezletnek, hogy a Fő­városi Tanács VI. 5 éves tervébe illeszkedően a kerületi pártértekezleti határozatának szellemében teljesitjük fejlesz­tési elgondolásainkat, sőt egyes területeken túlteljesítésről is számot adhatunk. Ezzel a rosszul ellátott kerületek sorából a közepesen ellátott városrészek közé kerültünk. Ezt a tényt az Elnökség első sorában ülő, Pesterzsébetről induló, a munkás­mozgalom kiemelkedő egyéniségei is bizonyíthatják. ir±

Next

/
Oldalképek
Tartalom