MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-I/170

rfc> Tölgyesi Lászlóné /6. kifogásolható jelenségek a kereskedelemben is erősen hatnak. Ezek mellett a jelenségek mellett nem lehet elmenni. Minden konkrét esetbenYtelÜptünk ellene, és fellépünk ellene, viszont nem elegendő megszüntetésükhöz a hivamos szervezetek ellenőrző tevéláftnysége, szükséges a társadalmi kontroll erősitése, szükséges a szemléletváltás, mert nemcsak azok marasztalhatók el, akik kapják borravalót, vagy a csúszópénzt, hanem azok is, akik ilymódon, mások kárára jogtalan előnyökhöz kivannak jutni. Erről a helyről is kérem ehhez az Önök segitségét, a többségük­ben becsületes kereskedelmi dolgozók mellett. A főváros kiskereskedelmi forgalmát a túlterheltség és a zsúfoltság jellemzi, az országos forgalom közel 27 %-a bonyolódik le Budapesten, az országos kereskedelmi alapterü­let 20 %-án. A zsúfoltság ellenére azonban még ehhez, azzal együtt, hogy nőtt a boltok száma, mindig nem elegendő az alap­terület, hiszen a boltok az áruházak nagyrésze, korszerűtlen, nem teszik lehetővé a korszerű kereskedelmi formák hatékony alkalmazását. Egyes területeken nagy a fizikai megterhelés, rosszak a munka­körülményekX A képződő fejlesztési alapok elégtelenenk, az igényeknek megfelelő mennyiségű uj hálózat épitésére, illetve a régiek korszerűsítésére. Ezek a problémák különösen a nő­doglozókat érintik hátrányosan, hisz arányuk a hálózati egysé­gekben meghaladják a 70 %-ot. A fent elmondottak és az alacsony jövedelmek egyértelműen ma­gyarázzák azt,hogy a budapesti kiskereskedelemből miért hiányzik mintegy 6-8 ezer dolgozó. Megggyőződésem, hogy a problémák ellenére a kereskedelmi dolgozók munkájukat ma is hivatásnak tekintik, kellő szorgalommal és szakértelemmel végzik, még akkor is, ha a vásárolók esetenként nem ezt tapasztalják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom