MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-I/119

ni Zirci Csaba/l. Jh Zirci Csaba elvtárs: Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! A Pártbizottság ötéves munkájáról szóló beszámoló hatalmas, nagyon összetett területet ölel fel. Megitélésem szerint hűen tükrözi azt a tevékenységet, eredményeket és hiányosságokat, amely Budapesten az elmúlt öt évben előfordult vagy most előfordul. A dolog természe­ténél fogva egy ilyen anyagnál nagyon sok kérdéshez lehetne hozzá­szólni . Én ebből mindössze egyre szeretnék korlátozódni, nevezetesen a gaz­dasági életben ma ösztönzötten előkerülő gazdasági versennyel, s ezt a gazdasági versenyt is az épitőipari tervezőipari vállalatok szem­szögéből szeretném megközeliteni. Miért választottam ezt a témát? Egyrészt azért, mert ugyan a beszá­moló foglalkozik az épitőiparral és meglehetősen súlyos szavakkal is illeti, de ezt a kérdéskört nem érinti. Az ország tervezőirodáinak a zöme Budapesten található, de hogyha a létszámarányukat tekintjük akkor a fővárosnak a súlya még nyomasztóbb. Végül, de nem utolsó sor­ban azért, mert a gazdasági élet nagyon sok területén jogosan hiányolt verseny itt elemi erővel tört fel az utóbbi 1-2 évben és rendkivül éles és nem vagyok arról meggyőződve, hogy a népgazdaság érdekében történő gyilkos konkurrencia harcról van szó. Mi foglalkoztatja ma tulajdonképpen a tervezőirodákat? Az egyik a megbizás hiánya. A má­sik a rendkivül beszűkült fejlesztési lehetőségek, sőt egyes esetek­ben lehetetlen fejlesztéseknek a kérdése. A közgazdasági saabályozóknak a gyakori változtatása és maga a ver­senynek a ténye. Az a tapasztalatom, hogy a beruházások szűkülése következtében fenn­álló megrendeléshiányt és elsősorban a tőkés importtal összefüggő fejlesztési lehetőségek zsugorodását, ha nehezen is de megértik. Tisztában vannak azzal, hogy az ország gazdasági helyzetével össze­függő beruházások szűkülése a komplex értelemben vett épitőipart ál­talában az első helyen érinti és azzal is, hogy ilyenkor a - minda­hogy az előttem a Szépvölgyi elvtárs is emiitette - a vele szemben támasztott társadalmi, népgazdasági igények kielégítésének módját a megváltozott körülmépyek ellenére is előtérbe helyezi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom