MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1980

1980-03-08 7. öe. - 1980_PE 7/549

•frb Füradi László VI. kerület: Tisztelt Pártértekezlet! Mi a VI.kerületi küldöttek alaposan áttanulmányoztuk a pártéi— tekezletre kiadott dokumentumokat. Azokat megfelelőnek, jónak tartjuk és majd összeegyeztetve a kongresszusi határozatokkal a következő öt évben harcolni fogunk azok megvalósításáért, érvény­re j uttatásáért. A pártértekezlet időbeosztására tekintettel csupán két - a mi számunkra nagyon fontos - problémáról kivánok szólni, és kérni a pártértekezlet, illetge a most megválasztásra kerülő uj párt Végrehajtóbizottság segitségét. Az egyik problémánk a kerületi szakorvosi rendelőintézetünk állapota Mintegy 8 évvel ezelőtt a statikusok életveszélyesnek nyilvánítot­ták az épületet és elrendelték annak azonnali aláducolását. Jelenleg is ilyen körülmények között folyik a betegellátás, ahol évente több mint 7oo ezer a betegforgalom. Az uj szakorvosi rendelőintézet területi és tervezési munkálatai folynak, már a VI.ötéves terv iddulásánál el lehetne kezdeni a rendelő épitését. Itt problémát jelent, hogy a nagy bekerülési összeg, /loo millió Ft körül/ amit az előrejelzések szerint nem tudják előirányozni a főváros VI.ötéves tervébe. Ugy Ítéljük meg, hogy az épület rossz állapota, a feladat nagysága és a nagy felelősség arra kötelez bennünket, hogy a Budapesti párt­bizottság segitségét kérjük ahhoz, hogy a feladat az előrelátható nehéz anyagi viszonyok ellenére is bekerüljenek a Fővárosi Tanács VI.ötéves tervébe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom