MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1980
1980-03-08 7. öe. - 1980_PE 7/547
$i(Sr 3 Meg kell mondanom, hogy nehéz léleltani pillanatok voltak ezek az idők, mert előzőekben azért több főközpont üzembehelyezése is megtörtént, és néhány távbeszélő központ belső rekonstrukciójára is sor került /ilyen volt a nevezetes Belváros, és munkahelyem a Teréz Távb. Üzem felujitása is./ E munkálatok végzésénél dolgozóink példamutató lelkesedésről, szorgalomról, és szakmaszeretetről tettek bizonyságot. A szakágazat politikai, és szakmai vezetése elismeréssel szólt a Szocialista Brigádok munkájáról, és több birgádunk nyerte el a Kiváló Brigád megtisztelő cimet. A rekonstrukciók politikai fontosságának megfelelően üzemünk pártalapszervezete fokozott figyelemmel kisérte annak végrehajtását, és sok esetben operativan is bekapcsolódtunk a munkák menetébe. Intézkedéseket tettünk a létszámon belüli munkaerőtartalékok feltárására, és fizikai területre való átcsoportosítására. Politikai munkánk tartalmát meghatározza az a tény is, hogy szakterületünkön dolgozó munkatársaimnak 3o százaléka 3o éven aluli fiatal, akik munkájuk végzéséhez megfelelő szaktudással rendelkeznek, de ugyanakkor keresik a továbbtanulás és az egyéni boldogulás útját is. A szakágazat vezetői a továbbtanuláshoz minden feltételt biztosítanak, és igen sok fiatal vesz részt az évenként megrendezésre kerülő egyéni ifjúsági versenyformák keretében is, és ujabb, és ujabb ifjúsági brigádok alakulnak. Távbeszélő üzemünk pártalapszervezete fő feladatának tekinti az ifjúság nevelésével kapcsolatos tennivalókat. Mivel fiataljaink általános felkészültsége magas, igy sokkal kritikusabban reagálnak a társadalmi, és politikai változásokra. Ez a körülmény megkönnyíti, és egyben megneheziti a politikai munkát, mert igényesebbek önmagukkal, és a pártvezetéssel szemben is.