MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1980
1980-03-08 7. öe. - 1980_PE 7/428
• 2 Az egyik kirivó eset az elmúlt években az u.n. vonós kérdés volt. Az Ugy főszereplője nem zenész volt, hanem a Filharmónia egyik szervezője. Találkozunk hamis információkkal is zenei lapjainkban, melyeket szándékosan viharkeltés céljából csinálnak. Vagy pl. a TV egyik zenei műsorában neves zongoraművészek a lecsukott zongora fedélen "mímelték" Liszt zongoraműveit. Természetesen meg kellett állapítani, hogy az adás főszereplője sem Liszt, sem a zongorista, hanem a TV zenei osztályának és annak furfangos ötletei, melyek a zenétől függnek önálló életre keltek. Számukra a zene a fontos, az hogy a közönséget megtartsuk, számukat zeneszeretetüket növeljük, az alkotó folyamatokat, az előadóművészi tevékenységet segítjük. Ezért javaslom, hogy az előbb idézett feladat megvalósítását zenei téren a közönség a művész, a szervező közeg együttesében elemezve oldják meg, és kapjon hangsúlyt a szervező közeg módszereinek, eszközeinek etikai szempontból történő vizsgálata, mert tulajdonképpen a zenei élet szinterének feltételeinek megszervezése, biztosítása és ezen keresztül a párt kultúrpolitikájának gyakorlati szinten történő végrehajtása a szervező közeg munkájától jelentős mértékben függ. Kedves Elvtársak ! A beszámoló megállapítja; "A világnézeti nevelés tantárgyi feltétele - a világnézetünk alapjainak oktatása - a középfokú oktatás egészében, biztosított, de nemcsak e tárgyat tanitő pedagógusok hibája, hogy a marxista világnézet megalapozása még egyenetlen ". E megállapítás érvényes a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolára is, ahol világnézetünk alapjai tárgyat a IV. osztályban oktatunk. A tantervi előirás szerint a filozófia történeti áttekintését, illetve a világ keletkezésére, fejlődé-