MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1980

1980-03-08 7. öe. - 1980_PE 7/257

1^ - 3^3 a hangsúlyt. Az ember, amikor egyetemista, vagy főiskolása, ugy érzi - és ez nagyon természetes dolog - hogy szakmájában szinte minden fontos kérdés megoldása őrá vár, türelmetlenül, lelkesen és a kritikai megközelítés teljes fegyverzetében várja, hogy tanulmányai befejeztével megváltoztasson mindent, amit rossznak talál, egyszóval, hogy megváltsa a világot. Azt hiszem az volna baj, ha a hallgatók többsége nem ilyen volna. Sajnos ez is előfordul. Persze az elhelyezkedés után az is rögtön kiderül, hogy kicsit kevesebb lehetőség van a világ megváltására, mint amennyit előzőú leg elképzeltünk és lassabban, nehezebben is megy minden, mint gondoltuk. Sokunknak azonban igy is meg^yolt a lehetősége, hogy a megszerzett szellemi tőkét kamatoztassa, hogy munkájának eredményét lássa, és ha időközben erre is szükség volt, kicsit tovább is tanuljon. A különböző értelmiségi szakmákban szakemberként, vagy kutatóként ez az optimális útja a kezdőnek. Pokozotosan egybeilleszteni saját szárnyaló elképzelésünket a társadalom igényeivel és a helyi lehetőségekkel. Egyes szakmákban azonban nem ritka az ennél rosszabb, kiábránditó pályakezdés sem. Ez gyakran abból ered, hogy a kezdő 93.ooo km helyett Budapest területére szükitette a megváltandó világot, vagy gimnáziumi katedrát álmodott és a szakmunkás iskola kereteit kissé szűknek érzi. Az ilyen kiábrándulás jogosulatlan, kiváltó okát meg kellene előzni. Van azonban olyan eset, hogy több a végzős hallgató, mint a megpályázható állás. Az elmúlt években, főként eges tanári szakokon, valamint természet- és társadalomtudományi szakokon volt ilyen gond. Azonban mindenki hallott már olyan mérnökről, matematikusról, fizikusról, társadalomtudományi szakembe-