MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1975

1975-03-01 6. öe. - 1975_PE 6/111

Pontosnak és magunkra nézve kötelezőnek is tartanám, hogy az elkövetkezendő időszak egyik sarkalatos feladata legyen a kom­munisták alaposabb megismerése és a velük való fokozottabb törődés minden vonatkozásban. E feladatokra elsősorban a párt­csoportokat kellene minden eddiginél jobban aktivizálni, A pártcsoport az a legkisebb szervezeti egység, ahol mód van arra, hogy minden kommunistát megismerjenek. Erre nagyon jó indítékot szolgáltatnak a mostani pártcsoportbizalmi választások is, s ezt mi már el is kezdtük. Az emberek, a kommunisták itt tudják egymásról, hogy hogyan dolgoznak, milyen emberi tulajdonságaik vannak, munkájuk, viselkedésük, magatartásuk mennyire vonzó a pártonkivüliek felé, aktivitásuk mire terjed ki x a párt politi­kája melletti kiállásban, a pártonkivüliek és a tagság nevelé­sében. Megismerhetik törekvéseit, elképzeléseit, a jövőt ille­tően segithetik azokban, ha azok pozitivak a társadalom és az egyén számára. Köze^kerülhetnek a családi élethez, példát vehet­nek a jó tapasztalatokból, vagy jó tanáccsal, segitéssel megéé­tolhatják a párt- és az emberi erkölcsbe ütköző cselekményeket, esetleg családokat is megmenthetnek. A pártcsoportok ilyen for­mában egy emberileg is összetartozóbb kollektívává válnának és még hatékonyabban mozgósíthatnák párttagjainkat a párt által meghatározott feladatok megoldására. Ez elősegiti a felsőbb pártszervezetek és pártszervek kádernevelő tevékenységét is, és pártunk minden bizonnyal az eddiginél is vonzóbb lesz a be­csületes pártonkívüli dolgozók előtt. Aki megismeri az ilyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom