MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1970
1970-10-31 5. öe. - 1970_PE 5-I/69
- 9ff~ mik az eredményeink forrásai. Kétségtelen, hogy okát elsősorban a párt politikájánál!: helyességében, abban találjuk, hogy ez a politika minden időszakban - kritikus körülmények között is - káxs töretlen, következetes, elvi, internacionalista és hazafias. Másrészt abban, hogy az utóbbi évtizedben az értelmiségi dolgozók hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján meggyőződhettek arról, hogy lehet pártunkban bizni még akkor is, ha az események hátterét, az összefüggéseket nem mindig és nem mindenki érti, s a gondok, problémáink gyors megoldását esetenként nem kellően érzékelik. Gondolok itt a csehszlovák eseményekre, az uj gazdasági mechanizmus bevezetésének előkészületeire. Igen elvtársak, kerületünk 4- éves tapasztalata is bizonyitja, hogy az értelmiségi terület kommunistáinak, pártonkivüli dolgozóinak tetszik pártunk politikája, biznak pártunkban. Mi ugy értékeljük, hogy a tetszés, a bizalom kifejezése, a gondok, problémák, a fogyatékosságok őszinte, konstruktiv megfogalmazása is. A teljesség igénye nélkül a kerületi tapasztalatok alapján engedjék meg, hogy néhányat abból elmondjak ami tetszik és abból is ami nem. Tetszik az, hogy pártunk tudományos elemzés alapján uj kérdésekre ujmódon válaszol, és egyre jobban bevonja az értelmiségi szakembereket is a politika kialakitásába, mint ahogy ezt tette a tudománypolitikai irányelvek esetében is. Nem tetszik viszont az, - mint ahogy erről Németh elvtárs is beszélt - hogy jó határozatok, amelyek/élvekben, szavakban