MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1970
1970-10-31 5. öe. - 1970_PE 5-I/65
- 9*Hazai és nemzetközi ellenségeink a változó körülményeknek megfelelőim fegyverekkel próbálják, gyakran megtévesztő módon az egyház, az irodalom, a művészet, a szokás, a kispolgári szemlélet mögé bújva épitő munkánkat akadályozni. A feladatok végrehajtását olyan körülmények között kellett és kell végeznünk, amikor a szocialista társadalmi rendszer - mi akartuk, hogy igy legyen - kifejlesztette a dolgozók minden rétegében a politikai aktivitást. Minden ember ügye lett ma már a politika. A kongresszusi irányelvek vitája különösen bizonyitja, hogy egyre többen értik is, nemcsak érzik, hogy céljaink, programunk az egyes családok, a közösség érdekét szolgálják. Ez is oka annak, hogy ma már egyre többen részt-vesznek nemcsak a politika gyakorlati végrehajtásában, hanem céljaink megfogalmazásában, a politika kialakításában is. Ez is oka annak, hogy a korábbi évekhez képest sokkal gyorsabban és nagyobb erővel, határozottan követelik a gyakorlat végrehajtását, a nagyobb kontrolt, és követelik a határozat torzitás mentes végrehajtását. Kerületi pártértekezletünk igen fontosnak tartotta, hogy most, amikor az eredmények mellett elsősorban a gondok, a problémák, az igények fogalmazódnak meg. lagMláMÉ Mi kommunisták érezzük elsősorban és érzékeltessük másokkal is százezrek, milliók erőfeszítéseit. MeggyőződésSft% hogy az eredmények, a munka értelme, az egyének, a családok, a népgazdaság boldogulása volt és lesz a jövőben is terveink, céljaink végrehajtásának mozgató rugói. Gr