MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1970

1970-10-31 5. öe. - 1970_PE 5-I/447

- 4 ­Jó volna, ha ez a szemlélet maradandónak "bizo­nyulna, s>t továbbfejlődne, A gazdaság mechanizmus reformja által nyúj­tott és kerületünkben nem sikertelenül kihasz­nált lehetőségek mellett az elmondottaknak is tulajdonítjuk, hogy az utóbbi 4 évben kerü­letünk fejlődése meggyorsult és már vissza­vonhatatlanul a városiasodás utjáro lépett, A villanyvilágítás rekonstrukciója után ebben a ciklusban jött ki a viz a kerületbe és a lakó•ság j lentős hozzájárulásával a terveket, s a kezdeti lehetőségeket is meghaladó ütemben folyik a bevezetése az utcákba és a házakba. Ebben a ciklusban vezették ki a kerületünkbe a csatornát és készül el az óv végére, vagy a jövő év elejére az első ütem, hogy rögtön utána megkezdődjön a IV,ötéves terv keretében a második ütem is. Ebben a ciklusban vezették ki a kei'ületbe, keresztül a kerületen a gázvezééket és kezdődik majd raeg a leágaztatusa. Ebben a ciklusban épült meg a Szivárvá: y Áru­ház, egy uj Szolgáltatóház, e^y nagy ABC Áru­háznak, kerületi SZTK rendelőnek az IpttéSi megkezdődött és az öt település érintkezési központjának rendezésével kirajzolódnak a föl­dön a kerület-központ kontúrjai. 443

Next

/
Oldalképek
Tartalom