MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1970

1970-10-31 5. öe. - 1970_PE 5-I/264

-401 ­Igaz, hogy / gyorsuló világban élünk és emiatt a tudati változások is gyorsabbak, de ez mégsem könnyiti meg alapvetően a munkánkat. Magunktól és munkatársainktól egyre magasabb pi^itikai és eszmei igényességet kell követelnünk, hiszen több évszázad előitéleteit, babonáit, gondolati sablonjait kell eltüntetni a fejekből, hogy olyan viszonyokat teremtsünk ,amelyek közepette azután tömegesen kovácsolódhat ki az uj, szocialista embertipus. Hadd emlitsek egy példát, amelynek inkább szimbolikus je­lentősége van. Tanulmány készült Gyöngyösvisontáról. Ebből kiderült, hogy élnek még a falujában olyan idős emberek, akik mesélik, a régi­ek szerint a földet eggr cethal tartja a hátán. Ezt már anekdotázva mondják^ ugyan, de mégis, gondolnánk-e arra, hogy ilyen többezer éves mitoszok még ma sem húzódtak teljesen vissza a szakkönyvek lapjaira, s még mindig szájról szájra terjedhetnek. Ismétlem, ez csak szimbóluma,annak a végtelenül bonyolult és összetett társadalmi tudatnak a jelképe, amelyben ott él a cethal világkép-emlék a falu határában emelkedő modern hőerőmű elektronikus kapcsolótermének képe mellett. Ezzel az összetett és bonyolult tudattal kell dolgoznunk. Természetesen ezt előre, hosszabb időre kell megterveznünk. Elkészült a rádió távlati műsorpolitikai terve és hasonló készül/televiziozás második évtizedére is. A kormány nemrég hagyta jóvá a televizió második csatornájának és a szines müsor-sugárzásnak 1975 -tói megvalósuló tervét. Először készitünk ilyen terveket. Ugy vélem, hogy ezzel jövendő munkánkat elmélyültebbé, tudományosa! ^megalapozottabbá is tehetjük. iGS

Next

/
Oldalképek
Tartalom