MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1970

1970-10-31 5. öe. - 1970_PE 5-I/165

- 2^2 ­vezésébe és a feladatok végrehajtásába. A demagógia egyik forrása, ha az embereket mellőzik és nem vonják be őket ügyeik intézésébe, Ugy gondolom, nekünk, budapesti kommunistáknak a jövőben méginkább lényegbeli változások elérésére kell törekedni, és itt nem kis, apró reformokról van szó. Itt van pl. a Fővárosi Tanács által elfogadott ötéves terv. Milyen hibát követtünk el ezekkel &a kér­désekkel kapcsolatban ? Az intézményekben, hivatalokban akkor me­gyünk az emberekhez a tervekkel, amikor már azokon lényegi válto­zást nem lehet eszközölni. Természetes, hogy az ilyen vélemény-ki­kérés csak formális. Sokan azt mondják: „Már megint több tanácsko­zást, ujabb értekezleteket akarunk ?" Azt hiszem, akik igy vetik fel a kérdést, nem értik a lényeget. Nem a tanácskozások számát kell növelni, hanem azok belső tartalmán kell változtatni. Mi már e szél eskörű^ tájékozódtunk errőlyarról, de a döntést megelózoVvéleménykikérés szerintem nem kielégitő. A taggyűléseken ezt elemi erővel vetették fel a dolgozók saját területükről. A másik kérdés, amelyet szeretnék megemliteni: véleményem szerint milyen okok játszottak szerepet azokban a hibákban, amelyeket a párttagság széles körben jogosan szóvátett ? HA megalapozottan akarunk intézkedéseket tenni bizonyos hibák kijavitása, vagy meg­szüntetése érdekében, alapvető követelmény, hogy elemzésünk hűen tükrözze a valóságos helyzetet, vagyis az okokat. Ha nem tárjuk fel érdemben és sokszinüen az okokat, hozhatunk mi nagyon határo­zott, kemény és elvi szilárdságú intézkedéseket, de lehetséges, hogy ezek a lépések éppen a fő vonalat illető kérdésekben ujabb bajokat okoznak. Ezért elkerülhetetlenül szükséges, hogy sokirá­nyuan vegyük elemzés alá azokat az okokat, amelyek kitermelték azo­kat a jelenségeket, amelyeket szóvátettek a különböző taggyűléseken

Next

/
Oldalképek
Tartalom