MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966
1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/62
-101Engedjék meg, hogy egyuttyl tolmácsoljam az Egyesült Izzó kommunistáinak és dolgozóinak szeretetteljes üdvözletét is. • Büszkeséggel tölt e]íbennünket az a tudat, hogy a budapesti pártmozgalom e kiemelkedően fontos tanácskozása üzemünkben, kerületünkben zajlik le. A kongresszusra való felkészülés eddigi szakaszai során kialakult a kerület kommunistáinak, dolgozóinak határozott és teljesen egyértelmű állásfoglalása a kongresszus irányelveivel kapcsolat• ban. Ennek számospnangot is adtak a taggyűléseken és a pártéttekezleteken. Helyeslik kerületünk £áix párttagsága a Központi Bizottság eddig követett politikai vonalát, s azt áárják a kongresszustól, hogy ezt a politikai irányvonalat erősitse meg, határozzon ugy, hogy §tz elkövetkezendő években is ezt a politikát kell tovább folytatni . , A kommunisták, a dolgozók világosan látják, hogy e politika talaján érvényesülhetnek a legjobban a szocializmus programjának célkitűzései, javulnak a dolgozók élet- és munkakörülményei. És ha a napi gyakorlati munkával kapcsolatban még számos kifogás és észrevétel is elhangzott, mégis éppen a kongresszusra való felkészülés időszaka alatt kifejtett vélemények világosan mutatják^ a kongresszusi tézisek a kommunisták egyértelmű helyeslésével találkoztak. Kerületünkben az alapszervi vezetőségválasztások előkészitőxx szakaszától kezdve rendkivül megélénkült a politikai élet, a vitakészség. Ennek hü kifejezője többek között, hogy az augusztusi és szeptemberi taggyűléseken rész-ovett a kerület párttagságának mintegy 85-90 #-a, s a vitában felszólalt a résztvevők több mint 1/3-a. v *J