MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966

1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/56

- 92 ­kerület városközpontjának kiépítése és fejlesztése tekintetében elsősorban annak a kerül ' ite \ la] <'./' kell icsk^é megkérdezni. Visszatérő probléma az is, hogy az eddiginél nagyobb megbecsülést és tisztelet kell adni a jövőben azoknak, akik külön­böző választott testületekben és szervekben, pártbizottságok, álla­mi és társadalmi szervek mellett nagyon áldozatos társadalmi munkát végeznek. Ma sajnos az a helyzet, hogy aki társadalmi munka vég­zésére hajlandó, azzal sokszor ugy bánunk, mint azzal a bizonyos rakott szekérrel, amelyre még egy porciót rá lehet tenni* Ha vala­kinek van egy-két három funkciója, akkor megkapja a negyediket és ötödiket is, s ha valaki sok funkciója mellett egyszer egy valami­ben nem vesz részt, akkor elmarasztalják, és egyidejűleg Jr a semilyen más társadalmi munkának részt nem vevő embert megdicsérik, ha egyetlen értekezletre elmegy. És kialakult egy olyan közvéle­mény is, hogy az emberek tömegeid, aki a közösságért nem sokat tesz, követelőleg lép fel azokkal szemben, akik egész életüket arra tették fel, hogy napi munkájuk elvégzése után tanácstagkánt, párt­funkcionáriuskánt,- hazafias népfront-aktivistaként, vagy szak­szervezeti funkcionáriusként dolgozzanak. Azt hiszem, ezeknek az embereknek a pártszervek és állami szervek részéről megfelelő :se­gitséget kell adni ahhoz, hogy biztosan álljanak a lábukon és nyu­godtan tudják munkájukat elvégezni. Közügynek tekintjük a főváros fejlődését abból a szem­pontból is, hogy* igényeket támasztunk a Budapesten székelő állami szervekkel és intézményekkel^ szemben. Az igények nem egyszerűen csak arra vonatkoznak, hogy az egyetértést kapjuK meg a különböző városfejlesztési akciókhoz, hanem azt is jelentik, hogy a beruházás nál, városfejlesztési kérdéseknél a különböző tárcák, vállalatok és intézmények anyagi hozzájárulással is biztositsák, hogy az ő érde­<oC

Next

/
Oldalképek
Tartalom