MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966

1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/438

- 7 ­ságához vezetett. Azonban tárgyilagosan meg lehet állapitani, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásáért legalább olyan mértékben fele­lőssé tehető a hygiénés szemléletnek az a hiányossága, amely az egészségügyi dolgozók, - beleértve az orvosok tekintélyes részénél is - fennáll. A kórházak adottságain jelenlegi körülményeink kö­zött nem tudunk lényegesen változtatni, az egészségügyi dolgozók hygiénés szemléletének a kialakításával és továbbfejlesztéséval azonban a hygiénés helyzet lényeges javulását lehet elérni. A KÖJÁL részéről ennek megfelelő intézkedések történtek. Ezen feladatok között első helyen a kórházak hygiénés ellenőrzésének a bevezeté­sét emiitjük meg, amely már harmadik éve folyik és ennek során a főváros területén levő több mint száz kórház, hygiénikus szempont­ból való felmérése legalább egy alkalommal már megtörtént. De a kórházi dolgozók hygiénés szemléletének a fejlesztését szolgálják azok a tanfolyamok, amelyeket a KÖJÁL szervez és tart meg. Ezen tanfolyamok között megemlítjük a mütőszemélyzet számára szervezett sterilező tanfolyamokat, amelyek második éve folynak, továbbá a fertőtlenítők kiképzése kórházak részére is. ITapjainkban fejező­dött be a kórházigazgatók és helyetteseik számára a fertőző kórház­ártalmak megelőzésével foglalkozó, hat konferenciából álló tovább­képző tanfolyam, amely az OTKI megbízásából került megrendezésre. A kórházhygiéne jelentőségét felettes szerveink is értékelték, ami abban is megnyilvánult, hogy a KÖJÁL szervezetében kórházhygiénés csoport felállítását tették lehetővé. Ez a csoport az elmúlt év utolsó negyedévében kezdte meg működését, és legfontosabb feladatá­ul a kórházi dolgozók hygiénés szemléletének a további fejlesztését tűzte ki. A KÖJÁL ezen munkájának már vannak látható jelei, ahhoz azonban, hogy ezen a téren is megfelelő eredményt érhessünk el, még további, megfeszített munkára van szükség. A fővárosi üzemek dolgozóinak munkakörülményei az utolsó pártérte­kezlet óta sokat javultak és ennek következtében, a foglalkozási megbetegedések a VIII. Kongresszus határozatának szellemében tovább csökkentek. Budapesten az elmúlt évben 3.160 foglalkozási megbete­gedést jelentettek be, mely az előző évihez viszonyitva 25,5 Jfr*os csökkenést jelent. A bejelentett foglalkozási megbetegedések ala­. / . 435

Next

/
Oldalképek
Tartalom