MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966
1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/316
A második ötéves tervben országosan előirányzott 10°lu-os termelési költségszint csökkenést a budapesti ipar sem érte el. Ez 1965-ben az állami iparban csak 4,5%-kal volt alacsonyabb az 1960 évinél. A legjelentősebb költségszint csökkenést az ipar 1965-ben érte el. A lemaradás következtében a tervezettnél több milliárd forinttal volt kisebb a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás. Ezért felelősség terheli az ipar vezetőit és a budapesti pártszervezeteket is. Követésre méltó többek között a Csepel Vasmű, az Ikarusz, az Egyesült Gyógyszergyár példája. Ezek a vállalatok évről-évre rendszeresen teljesítették tervfeladataikat, önköltségcsökkentési előirányzatukat. 3. Beruházások A második ötéves terv időszakában a főváros számos új és korszerű alkotással gazdagodott. Budapesten beruházásra 56 milliárd Ft J ot fordítottak. Különösen a közlekedés, a kommunális, a szociális és kulturális beruházások összegei növekedtek jelentősen. Az ipari beruházások hányada az összberuházáson belül 42,9%-ról 41,3%-ra csökkent, de ennek mintegy kétharmadát gépek és technológiai berendezések beszerzésére fordították. Többek között át j adták a Papíripari Vállalat új 10 000 m 2-es korszerű gépsorral felszerelt csarnokát. Befejezték a KISTEXT rekonstrukcióját. Működik a Kábelművek új csarnoka és a korszerűsített Csepeli Csőgyár. Befejezéséhez közeledik a gyógyszergyárak, valamint a textilfestögyár rekonstrukciója. A beruházások zavartalan megvalósítását több tényező gátolta: a) A beruházások előkészítettsége, tervellátottsága sok esetben nem megfelelő. A kész terveket gyakran módosítják. Sokszor az építési kapacitás és a feladatok sem voltak összehangolva. Emiatt az objektumok többségének üzembe helyezése késett. A megfigyelt 190 beruházásból mindössze 36 kezdte meg a termelést a tervezett időben, vagy ennél hamarabb. A késedelem miatt pl. 1963-ban közel 650 millió forint értékű termelés kiesése volt a népgazdaságnak. Számos párt- és kormányhatározat ellenére sem sikerült lényeges változást elérni a beruházások koncentrálásában. 1965 végén a befejezetlen létesítmények száma 7,6%-kal, értékük 20%-kal volt magasabb mint 1960-ban. Ebből a népgazdaságnak jelentős kára származott. A határozat végre nem hajtásáért a felelősségrevonás általában elmaradt. b) A beruházásoknál gyakran túllépik a tervezett költségeket. A Budapesten üzembe helyezett beruházások közül megfigyelt 190-ből — melyek együttes értéke közel 6 milliárd forint — 114 a tervezett költséget átlagosan 28,6%-kal haladta meg. Viszont sok beruházásnak az eredeti programtól eltérően nagyobb lett a kapacitása. c) A takarékosság sem kielégítő. Sokhelyütt nem keresik a belső erőforrások hasznosításának módját. Az Ikarusz gyár példája igazolja, hogy a belső tartalékok feltárásával jelentős összegeket lehet megtakarítani. A pártszervezet kezdeményezésére és aktív közreműködésével az egész autóbuszgyártást, a gyári kollektíva tervei alapján átszervezték. Jelentősen növelték a kapacitást. Hasonló módon korszerűsítették Csepelen a motorkerékpárgyártást. A beruházások tervezésében és kivitelezésében meglevő fogyatékosságok megszüntetése mindenekelőtt az eddigi helytelen szemlélet megváltoztatását igényli. A párt és állami szervekben dolgozó kommunisták a fő figyelmet a beruházások erőteljesebb koncentrálására a jobb előkészítésre, az eszközök gazdaságosabb felhasználására, a belső tartalékok feltárására fordítsák. 4. Iparirányítás A beszámolás időszakában hajtották végre a vállalati összevonásokat. A budapesti pártszervezetek jelentős munkát végeztek az összevonással kapcsolatos helytelen nézetek leküzdésében, a nagyvállalati szemlélet kialakításában, az összevonás céljainak realizálásában. Az összevonások döntő többsége helyesnek bizonyult. A középirányító szervek, az iparigazgatóságok nagy része megszűnt. Egyszerűbb lett a gazdasági minisztériumok szervezete, tovább fejlődött a minisztériumi irányítás és a vállalatok vezetésének színvonala. Valamelyest növekedett az összevont vállalatok önállósága. Megkezdődött a termelőerők koncentrálása, eredmények vannak a profil tisztításban. A vállalati összevonások során azonban még nem mindenben jutottak megfelelő érvényre a Központi Bizottság határozatában foglalt célok. A vállalatok jelentős része nem élt kielégítően a nagyvállalati előnyökkel. Sok vállalatnál máig sem tisztázták megfelelően a vállalati központ és a gyáregységek kapcsolatát, hatáskörét. Általában az öszszevont vállalatok központjaiban túlzottan koncentrálták a döntési jogokat, s így nem bontakozhatott ki a gyáregységek önállósága. A határozat céljaival szemben növekedett az ipart irányító szervekben dolgozók száma. 1960 óta az állami iparban ezer munkásra jutó alkalmazottak száma 330-ről 366 főre emelkedett. Egyidejűleg fokozódott a gyáregységekkel szembeni adatszolgáltatási igény. Sem a főhatóságok, sem a vállalati központok nem szabták meg — és főleg nem korlátozták — a helyes döntésekhez szükséges információk jellegét és mennyiségét. Az alkalmazotti létszám csökkentésének fontos feltétele a tudományosan szervezett korszerű adminisztráció. A szükséges gépek a legtöbb helyen nem állnak rendelkezésre, de a meglevők észszerű kihasználására sem fordítanak kellő gondot. A budapesti üzemekben létrejöttek a műszaki fejlesztés jobb feltételei. A vállalatoknál közös irányítás alá helyezték a gyártmányfejlesztési, gyártásirányító és a beruházási szerveket. A műszaki fejlesztési alapok tovább növekedtek. A fejlesztő 7 lAG
