MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966

1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/245

432 sok elvtársunk is tud. Amikor az ember tényleg szembe kerül , vagy beszélgetés folyamán arra kerül a sor,hogy egy párton­kivülivel, jó szakemberrel vagy közepes szakemberrel eszme­cserét folytat, arról hogy nem volna-e neki köztünk a helye, akkor bizony azt mondjat ugyan kérlek, minek lépjek én be a pártba, minek vállaljak magamra többet, amikor igy is éppen olyan jól, vagy esetleg jobban megbecsülnek, mintha párttag lennék. Nos, Sarlós elvtárs ezzel kapcsolatban egy-két dolgot mondott. Nem ez jellemző, de azért meg kell nézni azt,h©gy azoköt a párttagokÜ és pártfunkcionáriusokSat, akik hosszú évekig tevékenykednek és akarják a jót, hogyan becsüljük meg, és hogyan hat ez a pártonkivüliekre olyan értelemben,hogy igye­kezzenek a párt tevékenységében résztvenni. Érdemes lenne fog­lalkozni a munkások arányának alakulásával, s kérem a Budapesti Pártbizottságot, sőt a Központi Bizottságot is, adjanak «egit­séget a pártszervezeteknek abban,hogy kedvezőbben alakuljon ez az arány. Egyébként a Budapesti PB jelentését, Németh Károly elvtárs kiegészítését jónak tartom, elfogadom és az elvtársaknak is elfogadásra javaslom. /Taps./ 9 \ Dr. Nagy Károly /Eötvös L. Tud.Egyetem rektora, az V.ker. küldötte./ i Tisztelt Pártértekezlet l A Budapesti PB beszá­molójának ahhoz a részéhez szeretnék néhány szerény, egyetemi vonatkozású gondolatot elmondani, amely az egyetemekkel és fő­iskolákkal foglalkozik. Először néhány szóval az egyetemi ifjúság megitéléséről.Somogyi elvtárs részletesen beszélt az ifjúsági problémákról, azoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom