MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966
1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/19
- 25 népre, mennyi kárt' okoznak még a nemzetközi kommunista munkásmozgalomnak. De minden bizonnyal Kinában is be fog következei - miként a nemzetközi munkásmozgalom történetében már nem egyszer - hogy a szocializmus igaz eszmél győzni fognak a kaiandorság felett, A nemzetközi kommunista mozgalom egységének megteremtése érdekében végzett munka fontos részét képezi pártunk tevékenységének. Pártunk becsülettel teljesíti internacionalista kötelességeit. Ebben a felelősségteljes munkájában mi, budapesti kommunisták is a legnagyobb támogatást azzal nyújthatjuk pártunknak, hogy miként eddig, ezután is becsülettel eleget teszünk a reánkháruló feladatoknak, Tisztelt Pártértekezlet ! Nem csak párttagságunk tett egységesen hiteti egyévtizedes politikánk mellett. Az eddigi utón továbbhaladni: ez a pártonkívüliek többségének véleménye is. A helyeslés és a támogatás azon alapul, hogy a budapesti kommunisták is teljesitik legfőbb kötelességüket, a párt politikáját megvalósítva becsülettel szolgálják a főváros dolgozó népét. \ A párt iránti bizalom jut kifejezésre abban is f hogy a Kongresszus tiszteletére inditott szocialista munkaversenyben a kezdeményező és példát mutató kommunistákkal együtt a pártonkivüli munkások és értelmiségiek minden eddiginél nagyobb számban vesznek részt. Nem látványos ez a verseny, de feladataink megoldását érdemben elősegítő munka jellemzi* vM Azért nem emelek ki egyes budapesti üzemeket és intézményeket, mert szinte nincs is olyan hely, ahol konkrét vállalásokat ne tettek volna és a dolgozók ne tekintenék becsületbeli ügyüknek azok teljesítését. Köszönet és elismerés illeti meg a kongresszusi verseny minden reszté vevőjét azért, hogy a szocializmus ügyét, hazánk, fővárosunk további