MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966

1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/153

• -252­sét. Ennek érdekében párt-, gazdaságin és szakszervezeti területen dolgozó kommunisták és pártonkivUli aktivisták között is komoly munkát kell még elvégezni, hogy az általános megismerésen tul a részkérdések ismerői és a gyakorlati végrehajtás biztosítékai legyünk. Ez a fel­tétele annak, hogy valamennyi dolgozó is világosan és tisztán megértse a szakszervezetek újszerű feladatait. A határozat végrehajtásának másik feltétele, hogy a szak­szervezetben az ott dolgozó párttagok megfelelő segitséget és támoga­tást kapjanak az adott pártszervektől, valamennyi kommunistától. Elvtársak! A szakszervezetekben végzett munka minden nehéz­sége ellenére szép és felelősségteljes. De ha ez áll a jelenre, ugy sokkal inkább ez lesz a helyzet a jövőben. A gazdasági irányitási rendszer módositása eddigi ismereteink alapján már mutatja, hogy a szakszervezetek munkája, a szakszervezetekben dolgozó kommunisták, aktivisták munkája bonyolultabb, nehezebb, sokkal felelősségteljesebb lesz, annak ellenére - hangsúlyozom -, hogy a lehetőségek jogilag és gyakorlatilag jobbak lesznek. Ha valaha időszerű volt az, hogy a párt figyelme a szakszervezetekre fokozottabban irájiyuljon, akkor ugy hiszem, hogy a közeljövő feladatai ezt indokolttá teszik. A várható feladatok megvalósítása tőlünk is igényli, hogy nézőpontunk helyes irányban változzék. ETekünk, a szakszervezeti mozgalomban dolgozó kommunistáknak nem az az elsődleges feladatunk, hogy az állami, a vállalati és a gazdasági szervek szemszögéből Ítéljük meg a gazdasági és vállalati terveket, azok végrehajtását, még akkor sem, ha minden körülmények között elsődleges kötelességünk­nek tekintjük e feladatott, e célkitűzések megvalósításának segitését. Hekünk a gazdasági feladatokat, a folyamatokat, a dolgozók oldaláról, a dolgozókra gyakorolt kedvező, vagy kedvezőtlen hatásuk oldaláról kell elsősorban nézni, s ugy kell tevékenykednünk, hogy minden intézkedés kedvező népgazdasági, vállalati és egyéb gazdasági

Next

/
Oldalképek
Tartalom